Szórakozás

“A világ, amiben élünk, nem lehet ilyen kegyetlen” – A sztárvilágot is megrázta a manchesteri robbantás híre

Ahogy arról már beszámoltunk, 22-en meghaltak, és mintegy ötvenen megsebesültek, amikor robbanás történt hétfő éjjel, helyi idő szerint fél 11 körül a Manchester Arenában, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertje után a stadion előcsarnokában. A 23 éves tiniikon teljesen összetört a tragikus események után, egyelőre európai koncertturnéját is felfüggesztették.

A sztárvilág egy emberként áll ki mind a fiatal énekesnő, mind pedig a sérültek és gyászoló hozzátartozók mellett; napjaink leghíresebb popcsillagjainak posztjai elárasztották a Twittert és a többi közösségi oldalt.

“Fáj a szívem a testvéremért, Arianaért, és minden ártatlan családért, akiket ez a tragikus esemény érint az Egyesült Királyságban. Annyira sajnálom!” – írja például Nicki Minaj, aki korábban a nagysikerű Bang Bang című slágert énekelte fel Grandével közösen. Taylor Swift minden gondolata, imája és könnye a tragédiában érintetteké, és szeretetét küldi Manchester felé. Épp úgy, ahogy Selena Gomez is imádkozik, és a robbantás áldozataira gondol.

Katy Perry szintén imádkozik mindenkiért, akinek így vagy úgy, de köze volt Ariana Grande show-jához, és azt írja: “Megtört szívem a családokért, megtört Ariért. Megtört szívem a világért”.

Hozzá hasonlóan Demi Lovato is imádkozik, és az ártatlan koncerezni vágyókról emlékezett meg bejegyzésében. Cher is imáiba foglalja a fiatalokat, Justin Timberlake pedig úgy véli, nagy szükségünk van most a szeretetre egymás iránt.

“Manchester, veled vagyok, minden szeretetemmel” – írja Celine Dion, de Jennifer Lopez is egész szívével, gondolataival és imáival van az áldozatok felé. Ellie Goulding is a szeretetét küldi, Bruno Mars pedig nem is akarja elhinni, hogy valóban ilyen kegyetlen világban élünk.

Pink az áldozatok mellett Ariana Grandére és a stábra is gondol ebben a szívszorító helyzetben, Victoria Justice pedig, aki éveken keresztül forgatott együtt egy tinisorozatban az énekesnővel, legmélyebb részvétét fejezi ki, és rettenetesnek éli meg a történteket.

De az említetteken túl is még számtalan híresség – a teljesség igénye nélkül: Dwayne Johnson, Chris Brown, Kylie Jenner, Josh Groban, Boy George, Paula Abdul – írt megrendülten az éjszaka történtekről, és fejezik ki sorra részvétüket a rengeteg – főként fiatal – embert érintő tragédia miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik