Szórakozás

Muri Enikő találkozott a halállal

Muri Enikő az „Utazás a lelked körül” című műsorban nyújtott betekintést életének eddig rejtett oldalába. Mint elmondta: többször nézett szembe életében megmagyarázhatatlan eseményekkel.

Fiatal korában Enikő sokat veszekedett édesanyjával, a viták során többször kívánta saját halálát.

„Bárcsak meghalnék! Mivel mi tényleg sokat vitatkoztunk édesanyámmal sokszor kívántam ezt, valószínűleg a tinédzserkorom is hozzá járult ehhez a gondolathoz. (…) Megjelent maga Joe Black, aki eljött értem és el akart vinni”

– mondta Muri Enikő, majd hozzátette: egy nap megjelent egy fekete lény a nappalijukban, aki onnantól kezdve heteken át kísérte őt, majd egy szakember segítségével megfejtette, hogy korábbi kérésére a Halál érkezett hozzá.

Az énekesnő ezen kívül is többször kérte élete során asztrológus segítségét és úgy érzi, hogy az élet beigazolta a korábbi jóslatokat. Asztrológusa jelezte, hogy a gerincére érdemes vigyáznia, amit a tenyérjósa is megerősített, majd az egyik előadása során megértette, miért. December elején Marie Antoinette-ként állt színpadra, amit a szülei akkor néztek meg először és egy technikai hiba miatt majdnem életét vesztette egy díszlet miatt.

„Szerencsére a reflexeim működtek és nem előre léptem. Hátra csuklottam és összeestem”

– mondja Enikő, aki az eset után sokáig fájlalta gerincét és a mai napig fantom fájásai vannak, ha Marie Antoanettet kell játszania.

Saját magára öreg lélekként tekint, aki már többször is megszületett és úgy érzi, hogy életében minden okkal történik, mint ahogyan kapcsolata is a halállal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik