Szórakozás

Lerch Istvánt átszállították egy speciális egészségügyi intézménybe

A zenész állapotáról mostanában nem érkeztek jó hírek. A január óta kórházban fekvő Lerch István márciusban újabb agyvérzése volt, a kórházi fertőzés után pedig nemrég egy gyomorszondát is kapott, hogy mesterségesen táplálják.

Mindezek ellenére most úgy néz ki, lassan, de javul az állapota, amiről unokatestvére, Kassai György számolt be, aki azt is elmondta, hogy Lerchet végre átszállították egy másik intézménybe.

Az elmúlt napokban nagyon magas láza volt, de szerencsére a gyógyszerek hatására ma már sokkal jobban van. Tekintete tiszta, reagál a kérdésekre, és kicsit erőtlenül még ugyan, de kommunikál. Nemrég ideiglenes gyomorszondát kapott, amelynek hála visszanyerte valamelyest az erejét. Így a belgyógyászatról átszállíthattuk egy másik intézménybe, ahol sokkal jobb körülmények közt gondoskodnak róla a szakemberek. Mi pedig igyekszünk minél többet látogatni! Végre most már jó helyen van, és életszeretete, kitartása, illetve a család támogatása egész biztosan jó hatással lesz a gyógyulására. Lassan újra dudorászik, és bízunk abban, hogy hamarosan újra köztünk lehet

– mesélte a Blikknek Kassai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik