Szórakozás

Hujber Ferencet arra kérték munkaadói, hogy vonuljon vissza egy időre

A színész ugyan sosem volt szentéletű, az a felfordulást azonban, amit maga körül okozott az elmúlt hónapokban még tőle is merész. Hujber Ferenc a Mokkában kezdte meg ámokfutását olyan kijelentésekkel, mint hogy “Jézus egy színész volt” és “Orbán Viktor Magyarország királya”.

Ezt követően a Valami Amerika 3 rendezője, Herendi Gábor elárulta, hogy a színész bevallotta neki, nem őrült meg, csak hergeli a népet. De következett az újabb botrány. Hujberhez rendőrt hívott a felesége és habár pontos részletek azóta sem derültek ki, a rendőrség a gyámügyet is bevonta a történetbe.

Hujber így most visszavonult egy időre, amit a Bors információ szerint nem (csak) saját indítattásból határozott el. Nyáron új színházi bemutatója lesz és a Valami Amerika 3-at is elkezdik forgatni, munkaadói pedig jobbnak látták, ha eltűnik addig, amíg elülnek a botrányok.

Mindezt Gesztesi Károly is megerősítette a napilapnak, de hozzátette, szerinte nincs semmi probléma a barátjával.

Az igaz, hogy most elmegy pihenni. De ugyanúgy tartjuk a kapcsolatot, mint korábban. A napokban például két napig szaunáztunk együtt. Most is találkoztunk, a kisfiával volt, akivel arról beszélgettek, hogy mit kellene sportolnia. Állítom, hogy Ferkó remek állapotban van, nincs vele gond. Biztos vagyok abban, hogy felkészülten fog megérkezni a Valami Amerika 3-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik