Szórakozás

A világ legundorítóbb tetoválását kapta barátnőjétől egy lány

Létezik a MTV-n (nem a magyar közszolgálatin, hanem az amerikai zenetévé brit csatornáján) egy műsor, a Just tattoo of us. A lényege, hogy párok, barátok, rokonok varratják magukra benne a másik által tervezett tetoválást. A trükk az, hogy az ember csak akkor láthatja meg az új tetkót, amit a párja, barátja, rokona tervezett neki, amikor a minta már ott díszeleg a testén. Igen erős bizalom kell ahhoz, hogy valaki be merjen vállalni ilyesmit.

A műsor múlt heti vendégei, Louise és Alicia talán a legjobb barátnők voltak, amikor jelentkeztek, de mire bejutottak a stúdióba, már volt közöttük némi feszültség. Így történhetett, hogy Alicia minden idők legundorítóbb tetoválását varratta barátnőjére.

Igen, az a kéz Louise combján épp egy használt tampont húz elő. Alicia elmagyarázta, hogy miért pont ezt az ábrát választotta barátnőjének:

„A múltkor egy nagyon ronda srácot vitt haza. Épp megvolt neki, de elfelejtette, hogy bent van a tamponja. Nekem kellett segíteni kiszedni belőle. Azt gondoltam, ő ennél is rosszabbat csináltatott volna nekem, de most egy picit rosszul érzem magam. De legalább ez mindig emlékeztetni fogja, hogy ott vagyok, ha segítségre van szüksége.”

A legfurább, hogy bár Louis nem volt kifejezetten boldog az új tetoválásával, a két lány látszólag a legnagyobb szeretetben távozott a stúdióból. Azt mondták, a barátságuk talán bizarrnak tűnhet másoknak, de ők nagyon szeretik egymást.

(via The LadBible)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik