Szórakozás

Ezért hagyta ott a TV2-t Radics Gigi

Kedden este jelentették be, hogy Tóth Gabi után Radics Gigi lesz az X-Faktor mentora 2017-ben. Az énekesnővel az új feladatáról beszélgettünk.

Gondoltad volna, hogy húszévesen X-Faktor mentor leszel?

Egyrészt nagyon furcsa mentornak lenni, másrészt pedig hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy ebbe a pozícióba húszévesen belekerülhettem. A magyar X-Faktorban még nem volt nálam fiatalabb mentor, de az amerikaiban igen, Demi Lovato is 20 évesen kezdte, majd állandó tagja lett a zsűrinek. Pár évvel ezelőtt még én álltam ott a színpadon, hogy megmutassam magam, most pedig nekem kell tanácsot adnom a székből. Nem könnyű feladat ez, nagy felelősséggel jár, de azt gondolom, van elég tapasztalatom a hazai és a nemzetközi zenei életből is, úgyhogy remélem, jó mentorként fogok tudni segíteni a rám bízott énekeseknek.

Lehet hátrányod amiatt, hogy ilyen fiatalon lettél mentor?

Nem gondolom, hogy bármilyen hátrány lenne ebből, hisz aki jelentkezik az X-Faktorba, és a mentorok elé áll, az nagyon számít a pozitív vagy építő visszajelzésre. Aki ilyen műsorban akarja megmutatni a tudását, az nem a mentorok életkorával foglalkozik, hanem inkább azzal, milyen szakmai megítélésük van, hitelesek-e abban, amit csinálnak, ettől önmaguk fejlődhetnek-e, vagy sem. Én nagyon bízom benne, hogy elfogadják a tanácsaimat és az elmúlt évek alatt nyert tapasztalataimat.

Miért döntöttél úgy, hogy a TV2-től átigazolsz az RTL-hez?

Szerintem nem rossz dolog csatornát váltani, ez a karrierrel együtt jár. Arrafelé visz az utam, ahol olyan szerepre kérnek fel, amivel azonosulni tudok. Én nagyon hálás vagyok a TV2-nek a sok lehetőségért, amit az elmúlt 5 évben kaptam, ráadásul a Megasztár által lettem ismert, ezért kizárólag a szakmai kihívás motivált a döntésemben. Az biztos, hogy készen állok, és már nagyon várom az RTL-lel közös munkát.

Petit, Alexet és Lacit már jól ismered, ugye?

Igen, az összes mentorral ismerjük egymást. A legközelebb Gáspár Laci áll hozzám, már nyolcéves korom óta ismerem. Biztos lesz majd olyan, amikor konfliktusba kerülünk egymással, de ezeket az akadályokat szerintem jól fogom venni.

Lacival rokonok is vagytok, ha jól emlékszem.

Igen, távoli rokonok vagyunk, másod-unokatestvérek. Az édesanyám édesanyja által van a rokoni kapcsolat, de családilag nem jártunk össze. Nyolcéves voltam, amikor megismertem Lacit, ő akkor már híres volt. Egy fellépésén találkoztunk, ott mondtam neki, hogy rokonok vagyunk, utána próbálta is segíteni az utamat, egy dalában vokálozom is. Furcsa, hogy most együtt vagyunk mentorok, de nagyon boldog vagyok emiatt.

Mitől tartasz a legjobban az X-Faktor kapcsán?

Én is végigcsináltam azt az utat, amit most az új énekesek fognak. Nagyon szép út, szép élet vár rájuk, de kemény időszak lesz.

Lelkileg nagyon nehéz lesz, ha bejön egy olyan ember a válogatóra, akit ismerek, és nemet kell mondanom neki, de erős leszek és meg fogom mondani.

A mentoráltjaimnak pedig mindenben fogok segíteni, pótanyukájuk leszek, bármilyen furcsán hangzik ez húszévesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik