Szórakozás

Pápai Joci bejutott az Eurovízió döntőjébe

42 ország indította zenei előadóját az idei, 62. Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben – ahogy erről, és egyéb más érdekességről már egy korábbi, részletes cikkünkben is beszámoltunk.

Ami viszont részben a cikk megírása óta derült ki, és a szombati végső döntő előtt  biztosan tudható, az az, hogy az automatikusan döntős rendező ország – ami idén ugye Ukrajna -, és a dalfesztivált alapító öt állam – Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság – mellett a dalfesztivál döntőjébe került a keddi első elődöntő során a svéd, a portugál, a belga, az azerbajdzsáni, az örmény, a moldovai, a lengyel, az ausztrál, a görög és a ciprusi versenyző is.

A második elődöntő

Csütörtök este pedig Szerbia, Ausztria, Macedónia, Málta, Románia, Hollandia, Dánia, Írország, San Marino, Horvátország, Norvégia, Svájc, Fehéroroszország, Litvánia, Bulgária, Észtország, Izrael, na és persze a számunkra legfontosabb Magyarország versenyzői mérkőztek meg egymással, sőt a műsor végén még egy macedón lánykérésnek is szemtanúi lehettünk.

De ami a legfontosabb:Pápai Joci és segítői nagyszerűen adták elő az Origo című dalt, ennek végeredményeként pedig ott lehetnek hétvégi fináléban Bulgária, Fehéroroszország, Horvátország, Dánia, Izrael, Románia, Norvégia, Hollandia és Ausztria előadóinak társaságában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik