Szórakozás

Gundel: Szakmailag vállalhatatlan a “Soros megölte volna az anyját”

Márciusban derült ki, hogy a köztévétől történő távozása után Gundel Takács Gábor az Origóhoz igazol. Ehhez Sebestyén Balázsnak is volt egy-két szava, most viszont Veiszer Alinda beszélgetett vele a Hír TV Alinda című műsorában.

Gundelt most éppen a TV2 szeretné megszerezni, hogy vezesse az Áll az alkut, aminek 2004 és 2006 között egyébként is ő volt a házigazdája. Arról a csatornáról beszélünk, amelyik nemrég Soros megölte volna az anyját címmel hozta le azt, hogy az üzletember édesanyja egy eutanáziát elősegítő intézménybe költözött be, ő pedig felajánlotta a segítségét, mert „ennyivel tartozott neki”.

A beszélgetésben Alinda kitért erre is: azt kérdezte Gundeltől, belefér-e neki, hogy a hasonlóan ferdítő címekkel operáló híradó mellett szórakoztató műsort készíteni.

Gundel szerint egyébként igen.

Viszont úgy gondolja, az ehhez hasonló anyagok sem politikailag, sem televíziós szakmailag nem lenne szabad, hogy megtörténjenek. Arra a kérdésre, hogy dolgozna-e ilyen módszereket használó csatornánál, azt felelte,

ez egy nagyon erős kérdés.

A beszélgetés ma 23:00-kor lesz.

Fejléckép: MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik