Szórakozás

Stohl András előadást tart arról, hogy kell kimászni a gödörből

24.hu
24.hu

2017. 05. 08. 07:03

Korábban a témában:

A színész már két alkalmon is túl van és úgy érzi, a saját élettörténetével hitelesen tud segíteni másoknak. Balesete és a börtön után ugyanis nagyon mélyről kellett felkapaszkodnia és azóta sikerült egyenesbe tennie az életét, pontosabban új életet kezdenie, hiszen nem csak új munkája, de új kapcsolata is van.

Egy nagyvállalat vezetője kért fel, hogy tartsak előadásokat multicégeknél. Kettőn vagyok túl, arról beszélgetünk, hogyan lehet felállni a padlóról, s kikecmeregni abból a gödörből, amelybe az ember saját magát belekényszerítette. A példámmal szeretném megelőzni, hogy mások hasonló szituációba kerüljenek. Az emberek nagyjából ismerik az élettörténetemet, de ilyenkor közvetlenül, személyesebb formában tehetik fel a kérdéseiket, amelyekre őszintén válaszolok. Egy-egy ilyen előadás kapcsán közelebb kerülhetnek hozzám, s az élethelyzeteimből tanulhatnak

– mesélte a Blikknek Stohl András.

Elmerengtem, hányszor estem bele a saját magam által ásott gödörbe, s hogyan álltam talpra. Arra jöttem rá, ön­magunkra kell figyelnünk, és akkor elérhetjük a boldogságot.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.