Szórakozás

A Nagy Duett: Már csak hat páros van versenyben

Fogyatkozik a csapat, az e heti show-ban már csak hét páros mutatta meg magát, így a műsoridő kitöltése miatt többször is színpadra álltak. Az estét alkalomhoz illően egy anyák napi köszöntővel kezdték, egy közös produkció keretében.

Ezután megkezdődött a verseny első köre. Völgyesi Gabi a tavalyi győztes és egyben leendős sógornője, Péter Szabó Szilvia bőrébe bújt, hiszen Sági Szilárddal egy Nox dalt énekeltek el. Többé-kevésbé, ugyanis a szövegbe többször belabakiztak mindketten. A zsűri ennek ellenére vajszívű volt velük.

A következő Emilió és párja voltak. Kasza Tibi szerint olyan showt nyomot Ábel Beyoncé, hogy elképesztő. Úgy jött ment a színpadon, mint egy feldúlt páva. Ráadásul az is kiderült, hogy a színésznő izgul, pedig nem volt miért, hiszen max pontot kaptak. Ők is.

A szerkesztők már biztosan unták Mádai Vivien és Csipa sikereit, ezért egy Pa-dö-dö dallal próbáltak keresztbe tenni nekik. A páros derekasan küzdött, de a legjobb kritika, amit kaptak az az volt, hogy úgy élvezték a produkciót, mint két gyerek. A zsűri egyetértett abban, hogy a Hooligans zenészétől szép volt, hogy balettcuccba bújva alázta meg magát, Szulák Andrea pedig annak örült, hogy legalább a tánc kompenzálta a rémes dalt. Sajnálatból azért ők is megkapták a 10 pontokat.

Zimány Linda és Oláh Gergő aztán bedobta a mulatós bombát, a dicséretekre pedig csak annyit mondott az ügyvédbojtár celeb, hogy: “Most jött ki az igazi énem.” Nyilván ők is 30 pontot kaptak.

Valószínűleg az este egyik nagy durranásának szánták a Hair egyik betétdalát, amit Vastag Csaba és Ábrahám Edit adtak elő, mégis elég halovány lett a produkció. Persze a funkciónélküli zsűri ismét csak 10 pontokat osztott, merthogy annyira cukik és szerethetőek a celebek.

Judy kislányának kedvenc, ráadásul spanyol nyelvű dala nem igazán hozta tűzbe az énekesnőt és Erdei Zsoltot, hiába öltöztek be matadornak. Az viszont kétségtelen, hogy mindenkit megolvasztottak azzal, hogy Judy kislánya, Maya is kivette a részét egy kis tánccal.

Kasza Tibi viszont elárulta, hogy megérett az apaságra, őt ugyanis teljesen meg lehet venni egy kisgyerekkel.

Na, vajon hány pontot kaptak?

Az első kört egy emelkedett hangulatú lírai dallal zárta Janicsák Veca és Simon Kornél. Előbbi egyébként izgult, hogy el ne sírja magát a színpadon – mint a próbákon – ugyanis ez a titkos kedvence. A zsűri állva tapsot, na meg 30 pontot adott.

Mindezek után sorrend persze nem alakult ki, csak abszolút holtverseny, amit (spoiler!) a zsűri a második körben sem zavart meg.  Kasza többször el is mondta az este folyamán, hogy miattuk ma biztosan senki nem fog kiesni, így inkább a nézőkre bízzák a döntést.

A második körben két csapatra bomlott a mezőny. Judy-Erdei, Zimány-Oláh, Ábrahám-Vastag és a Völgyesi-Sági párosok az Abba Waterloo című slágerét hozták egy korrekt iskolai farsangot megidézve, míg a maradék három duó: Janicsák-Simon, Ábel-Emilio és Mádai-Csipa a Jóbarátok című sorozat főcímdalát rakták színpadra.

A mezőny végére sokadszorra kerültek Zimány Lindáék, akik ezúttal Judy-val és Erdei Zsolttal izgulhattak az eredményhirdetéskor. A kiesés most azonban nem úszták meg, annak ellenére sem, hogy közel sem ők teljesítettek a leggyengébben.

A kieső páros ezen a héten: Zimány Linda és Oláh Gergő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik