Szórakozás

Gundel Takács Gábort próbálja megszerezni a TV2

A tévés tíz év után, januárban mondott fel a MTVA-nál, mert úgy érezte, sérti a hitelességét az, ami a köztévénél folyik. Gundel Takács Gábor azóta nem kötelezte el magát másik csatornánál, de megkereséseket kap. Korábban arról beszélt, hogy az egyik kereskedelmi csatornával is leült már beszélni, de nem egyeztek meg.

A Bors most arról ír, hogy Gundelt a TV2 szemelte ki, azt tervezik ugyanis, hogy újraindítják az Áll az alku című műsort, amit már annak idején, 2004 és 2006 között is ő vezetett. Gundel mindezt nem is tagadta, ám elmondta, hogy a szerződésig még nem jutottak el.

Ez megfelel a valóságnak, megerősítem, hogy én is egyike vagyok azoknak, akiket megkerestek. Igen, velem is tárgyaltak, de még nincs mit bejelenteni. Ha lesz mit, akkor természetesen ezt megtesszük

– mondta Gundel Takács.

A TV2 ennél már homályosabban fogalmazott.

A TV2 Csoport rengeteg műsorral készül a nézők számára, ezért sok sztárral tárgyalunk. Hogy kikkel és milyen formában dolgozunk majd együtt, hamarosan bejelentjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik