Szórakozás

VV Indián sírva aludt el a börtönben

A Való Világ 3 egykori szereplőjét még tavaly nyáron kapcsolták le a rendőrök drogbirtoklásért, majd mivel rá vallottak, kábítószer-kereskedelemmel is gyanúsították. VV Indián azonban állítja, csak saját részre tartotta a nála lévő drogot. Börtönbe került, ahol először 30, 60, majd 90 napos fogvatartásról volt szó, ennek ellenére csak fél év után, idén januárban szabadulhatott, de jelenleg is háziőrizetben van.

VV Indián akkor úgy nyilatkozott, hogy nem is volt olyan rossz a bent töltött idő, hiszen rengeteg jó barátjával találkozott a rácsok mögött, most azonban már elismerte, hogy gyakran sírva hajtotta álomra a fejét.

Nagyon kevés ember az, aki nem sír odabenn. Amikor este leoltották a villanyt, és belemélyedtem a gondolataimba, akkor előjöttek az érzelmek. Egy férfi nem attól kemény, hogy nem sír

– mondta a Blikknek a reality szereplő, aki arról is beszélt, hogy mivel foglalta le magát a börtönbüntetése alatt.

Szerencsém volt, mert sok ismerős volt bent, de ott is hamar összehaverkodtam másokkal. Ott volt például Tomi barátom, aki sokat segített. Ő tanított meg rendesen edzeni, emellett pedig verseket írtam, belekezdtem egy könyv megírásába. A napom fénypontja pedig az volt, ha valaki felhívott. (…) Az emeletünket mi tartottuk rendben, így még egy óra plusz szabadságunk volt. Huszonnégy órából így már csak huszonkettőt voltunk bezárva. Ezzel is telt az idő.

VV Indián azonban sokakban csalódott.

Aki börtönbe kerül, azt leprásként kezelik. A lányom és a férje segítettek a legtöbbet, és három-négy barátom volt, aki végig mellettem állt. Néha úgy éreztem magam, mintha egy kelés, egy fekély lennék valakin, pedig én sose kértem segítséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik