Szórakozás

Luxusfesztiválnak indult, 100 millió dolláros per lett a vége

Mi is megírtuk, hogy a múlt héten indult luxusfesztivál a Bahamákon mekkora bukás lett. A főszervező, Ja Rule rapper most 100 millió dolláros kártérítési per elé nézhet, de legalább kiderült, hogy a Fyre fesztivál logójaként elhíresült sajtos szendvics csúsztatás. A vendégek kaptak mást is, nem csak fáradt kenyeret egy kis sajttal.


Pedig az egész fesztivál ígéretesnek tűnt, Blink 182-vel és Major Lazerrel adták el a milliós jegyeket (1500 dollártól 12500 dollárig terjedtek az árak, ami nagyjából 429 ezer-3,5 millió forintnak felel meg, a legdrágább csomag a Vanity Fair szerint 100 ezer dollárba, azaz közel 29 millió forintba került), mindezért cserébe a Bahamák és luxuskörülmények jártak. Aztán kiderült, hogy a szállást a rászorulóknak szánt sátrakkal oldották meg, és sem a közlekedés, sem a helyszín nem alkalmas egy fesztivál lebonyolítására.

Ja Rule rögtön hátrált, mondván, hogy nem az ő hibája az egész. A Blink lemondta, nem sokkal később pedig a szervezők is feladták, lemondták a rendezvényt, visszatérítést ígértek.

Úgy néz ki, hogy ez azonban nem lesz elég, a résztvevők képviselete együttesen indít pert a fesztivál szervezői ellen, összesen 100 millió dollár (~28,6 milliárd forint) értékben, írja a Billboard. Mindeközben a Bahamák turisztikai minisztériuma megvédte a szigetet, mondván, hogy a feltételek adottak voltak, csak éppen rossz helyre rakták a fesztivált. Johnny Depp, David Copperfield és még sok híresség vett a környéken házat, nincs baj az infrastruktúrával, vízellátással, csak éppen a szervezők egy olyan környéket választottak, ami több fejlesztésre szorul.

A pert még csak most jelentették be, a szervezők próbálják menteni a menthetőt, és megállítani a Twitter és Reddit bejegyzéseket, amik szerintük nem minden esetben fedik a valóságot. Nem volt annyira szomorú a helyzet. Egy hírről tényleg kiderült, hogy túlzás, a fesztiválmenüként elhíresült sajtos szendvics ugyanis a személyzetnek járt, nem a tömegnek. A TMZ szerint a fesztiválozók több étel közül választhattak. Biztos, hogy Bella Hadidék jót akartak (ugyanis többek között Emily Ratajkowski, Bella Hadid és Kendall Jenner reklámozta a Fyre-t), de nem éppen úgy sült el a dolog, ahogy tervezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik