Szórakozás

Eurovízió: Pápai Joci már Kijevben próbál

24.hu
24.hu

2017. 05. 02. 18:44

A Dal győztese, Pápai Joci hamarosan színpadra lép az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében. Az énekes már Kijevben tartózkodik, az első helyszíni próbán is túl van, a csütörtöki második elődöntőben mutatkozik be és adja elő Origo című dalát.

“Koncentrált vagyok, próbálom kizárni a közeget. A produkcióm nagyjából véglegesen összeállt és minden stimmel is, bár a vizuálban a színben még akad egy pici javítani való, de ezt megoldjuk a következő próbára. Hetedikként lépek színpadra csütörtökön, ami nem rossz, mert nekem nem szokott szerencsés lenni, ha az elején kell énekelnem. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a produkciómon bármit is változtat, hányadikként következem. A rendezés szinte tökéletes, rendkívül profi stáb vesz minket körül, mindenki kedves és segítőkész”

– mondta az MTI-nek Pápai, akinek még nem volt ideje a többi versenyző dalával foglalkozni, mert nagyon feszes és mozgalmas a programja.

A magyar indulót a fogadási oldalakon biztos döntősnek várják, de ehhez a második elődöntőben a legjobb tízbe kell kerülnie a 18 versenyző közül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.