Szórakozás

Görbe Nóra: Ne a környezetem, hanem a kamera nézzen

Görbe Nóráról nemrég kiderült, hogy az elmúlt években nem csak hitele és a behajtók miatt kellett aggódnia, férje életéért is küzdöttek. A 60 éves színésznő a mai napig aktívan dolgozik, legszívesebben minden percét kamera előtt töltené.

“A Szűznek általában olyan szolgálattevő foglalkozásokat ajánlanak, mint amilyen például az ápolónő, de inkább úgy állok hozzá, mint egy katona, és ez a szolgálattétel a család hétköznapi feladataira igaz. Társaságban nem szeretek középpontba kerülni. Az én igazi terepem a filmkamera előtti létezés. Engem ne a környezetem, hanem a kamera nézzen. Nem szeretem magam körül a zűrzavart, a káoszt és a botrányt. Nem vagyok és nem voltam soha botrányhős. A lakásom is tiszta, átlátható, világos, kevés bútorral, hogy ne kelljen semmit kerülgetni. Ha kitűzök magam elé egy célt, és nem sikerül olyan gyorsan elérni, ahogy szeretném, akkor önmagammal kerülök konfliktusba. A léc magasan van mindenkinél, magamnál is”

– mondta a Borsnak Görbe Nóra, aki elmondta: na­gyon zavar, amikor más félvállról veszi a munkáját, felkészületlenül érkezik, vagy el sem jön egy forgatásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik