Szórakozás

Rosszakaróinak üzent Sebestyén Balázs

Sebestyén Balázs hosszú kísérőszöveggel posztolta a Facebook-oldalára a legfrissebb rádiós hallgatottsági eredményeket, amelyből kiderül, hogy a Rádió1 és a Reggeli Show piacvezetők.

“Megjöttek a legfrissebb hallgatottsagi adatok! Tudjátok, láthattátok, olvashattátok, hogy nagyon sokan akartak, akarnak mostanában ártani Nekünk és Nektek, amiért hallgattok és szerettek minket! Lejáratni a Rádió 1-et, Minket, a Reggeli Showt de tények és a számok makacs dolgok. (…) Bárki bármit mond vagy állít hamisan, hogy megtévessze a sajtót és a hirdetőket, a szakma, a rádiós piac, mi és nem utolsó sorban Ti, Hallgatók tudjuk, tudjátok mi az igazság”

– írta Sebestyén, akiről ma reggel derült ki, hogy beperelte volt munkaadója, a Class FM tulajdonosa.

Sebestyén és csapata azért kezdte a Rádió1-en Reggeli Show néven ébresztőműsorát, mert hivatalosan nem használhatják a Morning Show védjegyet. Állítólag Balázs egykori üzlettársa és jó barátja volt az, aki a műsorvezető tudta nélkül 2014-ben bejegyeztette a rádiós által megálmodott nevet és logót. Furcsa, hogy sikerült neki, 2010-ben ugyanis a Morning Show ábrás védjegyét Balázsék már levédették volna, de a hivatal akkor elutasította kérelmüket. Négy évvel később a férfi azonban sikerrel járt, hogy aztán valószínűleg komolyabb összegért eladja a Class FM tulajdonosának a több tízmilliót érő brandet. Balázsék jelenleg jogi úton próbálják visszakapni a Morning Show nevet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik