Szórakozás

Jordán Tamás: Törőcsik Mari nincs túl jól

A színész, színidirektor nagyon aggódik betegeskedő pályatársáért, akit hetente többször is meglátogat a szombathelyi kórházban. Ahogy azt már korábban megírtuk, a 81 éves Törőcsik Mari már hosszú hetek óta rosszul érzi magát, és ismét kórházba is került. A nemzet színésze azóta nagyon keveset nyilatkozik, a sajtóval már nem szeretne beszélni; barátaival tartja a kapcsolatot.

Éppen Maritól jövök, meglátogattam. Nincs túl jól, pihenésre van szüksége. Nagyon nehezen bírja már a kórházi ágyat, a folyamatos fekvést. Igényli, hogy meglátogassák, hogy beszélgessenek vele. Egészen kivirul, amikor társaságra talál”

– mesélte a lap munkatársának Jordán Tamás, aki azt is elárulta, óriási lelki támogatást nyújtott neki barátja és kolléganője kedves gesztusa a szombathelyi színház igazgatói pályázata körül botrány során.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Mari már akkor betegeskedett, amikor ez az egész cécó ment, és Velemben volt. Nagyon gyakran meglátogattam akkor is, mert mindketten igényeltük egymás társaságát. Elég sokat beszélgettünk, és készült egy kis videó, amelyben mond egy pár szót értem. Azt egy hölgy készítette, aki őt ápolta. Mari egyébként nem is volt felkészülve erre a felvételre, csak úgy eszébe jutott, és már mondta is a kamerába.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik