Szórakozás

Napszemüvegben síró Gesztesivel és túlzó címadással indult a Ripost a TV2-n

Február elején derült ki, hogy Ripost címmel bulvárműsor indul a TV2-n. A név nem véletlen: az újsághoz hasonlóan ezt is Ómolnár Miklós főszerkeszti. Bár a műsornak először február 27-én, aztán március 13-án már rég el kellett volt indulnia, csak április 23-án vasárnap került először képernyőre. Mutatjuk, miről szólt az első adás.

A Ripost valóban nem több annál, mint amit magáról állít: színtiszta bulvár – mindez többek között olyan címekkel karöltve, amikről mi egy külön cikket és egy videót is csináltunk.

A műsorból többek között az alábbiakat tudhattuk meg:

Ördög Nóra családostól hagyja el az országot

Egy forgatás miatt utaznak el pár hétre Ázsiába. Ördög Nóráék vágya, hogy ázsiai elefántot láthassanak.

Gesztesi Károly könnyes vallomása

Gesztesi napszemüvegben adott interjút, amiből kiderült, hogy az ittas vezetése miatti vezeklés gyanánt be akart nevezni a Kéktúrára, de az orvosa lebeszélte. Az azért jólesik neki, hogy Panka lánya esténként felhívja, bár úgy érzi, eltávolodtak.

Ezután Istenes Lászlóból kitört, hogy

ő elképesztően szereti Gesztesit mint színészt és reméli, minél hamarabb magára talál.

Rubinték új rubintja Veronában tündökölt

A riportból kiderül, hogy Rella egy csomó más Instagramon népszerű magyarral elment egy fürdőruhamárka bemutatójára, ahol megmutatta, hogy mit kajálnak. A felvezetőben felmerült, hogy vajon mit esznek a modellek, mire Istenes azt mondta:

Fényt.

Megtudtuk azt is, hogy Rubint Réka unokahúga, Rubint Rella kritikus a vádliját illetően és szerencsére a legjobb dolog miatt nem kell koplalnia,

ugyanis “barátja szénhidrátmentes”.

Nagy Réka keresi az igazit

A Király Viktorral Valentin-napon szakító és nagyjából erről híres Nagy Réka elmondta, hogy ő ismerkedne, de nem szólítják le se az utcán, se a buliban. Részben emiatt elment Nánási Pálhoz, hogy fehérneműs fotókat csináltasson magáról.

Ezen kívül volt még egy blokk egy Youtube-on híressé vált zenekarról is, ahol Köböl Anita megjegyezte:

Ha ennek az adásnak a linkje felkerül a világhálóra, még mi is lehetünk világsztárok, hihi.

A műsorból fennmaradó 3 percben az esti A nagy duettet harangozták be.

Közönségszavazás

A nézők az első adásban arról szavazhattak, hogy ők bejárnák-e napi egy dollárból (azaz 280 forintból) Ázsiát. Válaszlehetőségek:

  • Igen.
  • Nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik