Szórakozás

Ambrus Attila: Anyámat is lehúztam a térképről

Az Ázsia Expressz versenyzőjekén hamarosan a Viszkis is útra kel, Berki Krisztiánnal az oldalán, hogy teljesítsék az 5000 km-es távot Vietnámtól Thaiföldig. Ambrus Attila ugyan elmondása szerint elzárkózik a hasonló felkérésektől, ezt mégis vállalta a kíváncsisága miatt.

Ha sikeresen menetelnek előre, akkor a verseny akár öt hétig is tarthat, ez azonban számára “nem tétel”, hiszen korábban 13 évig volt távolt a családjától. Ambrus azt mondja, hiányozni fog neki 19 éves felesége, de a kapcsolatuk kibírja. Rokonaival és édesanyjával pedig már egyébként sem tartja a kapcsolatot, pedig évente többször is hazautazik Erdélybe.

Minden évben kétszer-háromszor hazamegyek. Elmegyek apám sírjához, rendezvényekre, vásárokba. Régen havonta jártam haza. Két OTP-t hazahordtam a rokonoknak, de arra sem méltattak, hogy egy levelet írjanak nekem a börtönbe. Őket nem keresem. Anyámat is lehúztam a térképről, mert nem volt hajlandó az esküvőnkre eljönni. Ha lesz gyerekem, azt maximum csak a tévében láthatja. Megbocsátottam, hogy otthagyott másfél évesen. Nem egyszer, nem kétszer megbocsátottam neki. Erdélyben mindig a fiatalabb hajt fejet, de van az a pont, amikor már nincs bocsánat

– nyilatkozta Ambrus a Borsnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik