Szórakozás

Peller Károly: Tudtam, hogy meg fogok halni, lepergett előttem az életem

A Nagy Duett versenyzőjének életét több súlyos baleset és tragédia kísérte, mégis szerencsésnek érzi magát, ugyanis mindegyiket megúszta épp bőrrel. Peller Károly először 19 évesen szenvedett autóbalesetet. Akkor egy olajfolton csúszott meg a kocsija, ami végül a villamossínen landolt az oldalán. Később egy sokkal veszélyesebb esetet élt túl.

Jobbról legalább kétszázzal előzött egy autó. Meglökte a kocsim elejét, a szalagkorlátnak csapódtam, és kisodródtam a pálya szélére. A domboldalba beleállt, és háromszor bukfencezett az autó. Tudtam, hogy meg fogok halni, lepergett előttem az életem. A rendőrök nem hittek a szemüknek, amikor sérülés nélkül szálltam ki

– mesélte a Borsnak a színész, aki 2001-ben egy tűzesetet úszott meg. Akkor békésen aludt a családi házuk tetőterében, amikor édesanyja kétségbeesetten kiabálta a nevét.

Álmosan kinéztem a folyosóra, gomolygott a füst. Visszaléptem egy pokrócért, hogy a fejemre tekerjem, addigra lángra kapott a lambéria. Tűzbarlangon át menekültem ki, a házunk nyolcméteres lángokkal égett. Sosem felejtem anyukám arcán a fájdalmat, ahogy életük munkája semmivé lett. Az akkor eladott szőlősünkért kapott pénzzel együtt. Miután eloltották, megkértem a tűzoltókat, hogy vigyenek vissza a szobámba. Amikor megláttam, hogy csak hamu maradt, sokkot kaptam. Arra eszméltem, hogy a mentőben pofozgatnak. Azóta nem félek, velem több rossz nem történhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik