Szórakozás

Győzike: Ha valaki leszúr engem az utcán, azért ki lesz a felelős?

Múlt csütörtökön pénzügyi nyomozók egyidőben több Nógrád megyei helyszínen is házkutatást tartottak, aminek során többek közt luxusautót és arany ékszereket foglaltak le. Gáspár Győzőt ugyanis 50 milliós költségvetési csalással gyanúsítják. A showman-t a házkutatás ideje alatt kihallgatták, majd Egerben rabosították.

Győzike ezt követően többször elmondta, hogy nem bűnös és a dolog nagyon megviselte a családját.

Én énekelni szeretek, szerepelni szeretek, a tévében villogni szeretek. Nem vagyok adócsaló

– nyilatkozta korábban.

Mostanra azonban csak romlott a helyzet. A celeb azt állítja folyamatosan fenyegetik, ezért félti az életét, ráadásul a fellépéseit is sorra mondják le.

Sok fenyegető levelet kapunk, és nem csak a közösségi oldalon, hanem postán is. Olvasás nélkül széttépem őket, és mennek a kukába. Totálisan kivagyunk Beával. Az egy dolog, hogy írogatnak nekünk név nélkül, de még a koncertjeimet, fellépéseimet is lemondták. Álljon már meg a menet

– kezdte a Blikknek Győzike.

Ha valaki leszúr engem az utcán, azért ki lesz a felelős? Nemrég Beával a fővárosban jártunk, egy drága autóból kiszállt egy férfi, jött felém, közben azt mondogatta, hogy te tolvaj! Na akkor azért megijedtem. Hát mi lesz itt? Hogy nem merem majd elhagyni a házat? Ezt ki teszi jóvá? Ki véd meg?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik