Szórakozás

Failoni Donatella: Egy pohár bor elfogyasztása nem egyenlő azzal, hogy valaki ittas

24.hu
24.hu

2017. 04. 21. 06:57

Korábban a témában:

A Story Magazin címlapon számolt be arról, hogy Oszter Sándor feleségének is bevonták a jogosítványát, miután alkoholfogyasztás után ült a volán mögé, majd koccant egy másik autóssal. Failoni Donatella azonban felháborítónak tartja, hogy ittas vezetéssel és baleset okozásával vádolják.

Igaz, bevallom, ittam, és utána a volán mögé ültem. Megszegtem a törvényt, de a saját és a gyerekem életére esküszöm, hogy nem történt baleset. Szerintem egy pohár bor elfogyasztása nem egyenlő azzal, hogy valaki ittas. Ötvenhárom éve vezetek, soha semmi rosszat nem tettem, ez egy nagy butaság volt

– kezdte a Blikknek a zongoraművész.

Egy külföldi rendszámú autó hirtelen lefékezett előttem, én pedig épphogy megérintettem a hátulját. Nem a férfi sofőr volt támadó, hanem a női utasa, ő kezdett el kiabálni. Pont arra jött egy rendőrautó, ők pedig leintették. Megszondáztattak, és bár is elismerték, hogy nagyon alacsony volt a véralkoholszintem, valamint hogy kár nem keletkezett – ez a rendőrségi jegyzőkönyvbe is bekerült –, elvették a papírjaimat. Kedvesek voltak a rendőrök, nem értették, hogy a külföldiek miért hepciáskodnak

– magyarázta Failoni, akinek nagyon megnehezíti az életét, hogy két hónapja nem vezethet, éppen ezért ügyvédjével fellebbeztek.

Még folyik az eljárás, de fellebbeztünk az ügyben. Az indoklásban szerepel, hogy ügyfelemnek szüksége van a jogosítványára a munkájához, valamint a mindennapi élethez is, hiszen egy szőlős közepén él, szomszédja sincs, a legközelebbi bolt pedig legalább két kilométerre van tőle. Legkésőbb május közepéig kiderül, hogy elfogadják-e a fellebbezésünket

– mondta dr. Balogh Gábor.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.