Szórakozás

Vujity Tvrtko hazaköltözik a családjával

A riporter és két fia tavaly októberben költöztek Washingtonba, de idén ősszel már haza is térnek. Vujity Tvrtko most épp világ körüli turnéját tartja, – Londonban még Hajdú Péter szemébe is könnyket csalt telt házas előadásával – aminek keretein belül magyar városokba is ellátogat.

2017 szeptemberétől rengeteg előadásom lesz Európában, sok közülük Magyarországon. Ezeket pedig nehéz lenne úgy megtartanom, hogy Amerikában élek. Nos, igen, igaz a hír: pár hónap múlva hazamegyünk Európába. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy csak Magyarországon élek, élünk majd, de hogy ott is, az biztos. A döntés nem csak az enyém, családunk mind az 5 tagjának egyenlő értékű szavazata van

– részletezte közösségi oldalán a riporter, aki a hazaköltözés előtti időszakról is írt.

A világkörüli útból még van jó pár hónap, nemrég jöttünk haza Floridából, aztán Kaliforniába mentünk, hamarosan Ázsia következik, ahol a fiaim a Magyar Baptista Szeretetszolgálat által a szökőár után létrehozott árvaházban és iskolában dolgoznak majd; aztán irány New York, ott is tartok egy előadást. A gyermekeim pedig jönnek velem mindenhová, ahogy eddig is.

Az is kiderült, hogy ősztől viszontláthatják a magyar nézők a képernyőn, hiszen ajánlatot már kapott. Tvrtko ugyan nem árult el konkrétumokat, de az biztos, hogy néhány hónappal ezelőtt még az ATV-vel tárgyalt.

Nekem a ‘visszautasíthatatlan ajánlat’ nem rengeteg pénzt jelent, hanem a riporteri szabadságot. Maradjuk annyiban: van ilyen ajánlatom… Tisztességes emberek tisztességes ajánlata. Engem nem lehet befolyásolni sem pénzzel, sem hatalommal, sem politikával. Bárhogy is alakul, sosem engedelmeskedem a politikai cenzúrának!

A teljes Facebook bejegyzés IDE kattintva érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik