Szórakozás

Bréking! Erdei Zsolt újra apa lesz

Erdei Zsolt és párja (erdei zsolt, )
Erdei Zsolt és párja (erdei zsolt, )

Minden szépen alakul az egykori profi ökölvívó életében. Egy hete megválasztották a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) új elnökének, emellett A Nagy Duett adásaira, valamint egy ennél is fontosabb dologra készül. Erdei Zsolt ugyanis hamarosan háromszoros apa lesz.

Felesége, Réka újra babát vár és habár nem tervezték a kicsit, nagyon örülnek neki. Már azt is tudják, hogy hogyan fogják elnevezni a kisfiút.

Vilmosnak szeretnénk elnevezni, mindketőnknek nagyon tetszik ez a név. Kedvességet sugall, mosolyra derít, és nem is mindennapi. A terhességet amúgy egész jól viselem, nincsenek rosszullétek, talán ezért nem is vettem észre az elején, hogy babát várok

– mesélte a Best magazinnak Madár neje.

A párnak van egy közös kislánya, Gréti, aki sokáig kritikus állapotban volt, hiszen három hónappal korábban született a vártnál. A szülők így nagyon izgultak, amikor most, a második terhesség során rossz híreket kaptak az orvostól.

Először azt mondták, nem marad életben a baba, aztán, hogy ikrek lehetnek, de csak egy szívhanggal

– mondta Madár, aki azt is hozzátette, most már minden a legnagyobb rendben van.

A Nagy Duett studiójában Erdei Zsoltnak addig is előző házasságából született fia szurkol.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik