Szórakozás

Oláh Gergő 40 fokos lázzal, begyógyszerezve énekelt A Nagy Duettben

Vasárnap este elindult A Nagy Duett legújabb évada, az idei sztárpárok pedig meglepően jól teljesítettek. A nézői szavazás eredményeként középmezőnyben végző Oláh Gergő és éneklésben amatőr partnere, Zimány Linda a Maroon5 slágerével álltak színpadra, és míg az ügyvédbojtárkodó modellnek a fejhangokkal gyűlt meg a baja, addig az énekesnek a talpon maradással.

Oláh Gergő ugyanis lázasan énekelt. Annyira beteg volt, hogy egy nappal az élő show előtt még az sem volt biztos, hogy képes lesz versenyezni.

Hajnalban még a hideg rázott, vacogtam a negyven fokot meghaladó, magas láztól. Azonban mindent meg kellett tennem, hiszen ez az este nemcsak rólam szólt, de Zimány Lindáról is, aki nagyon készült erre a produkcióra

– kezdte a Blikknek az énekes, aki azt is elárulta, hogy végül hogyan sikerült túljutnia a megterhelő napon.

Valóban lázas voltam, amikor legutoljára mértük, 39 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Nehéz volt így a nap, főleg, mert a próba ­miatt már délelőtt a stúdióban kellett lennünk. Minden percet próbáltam kihasználni, hogy egy picit lehunyhassam a szemem, és pihenhessek, miközben az ottani orvos próbált segíteni. Torokgyulladás kínoz, szinte semmilyen gyógyszer nem volt képes elmulasztani a fájdalmat, így dupla adaggal léptem színpadra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik