Szórakozás

Mel B állítja, rendszeresen verte és fenyegette a férje

Az újraalakuló Spice Girls énekesnője, Mel B néhány hete úgy döntött, hogy tíz év házasság után beadja a válási papírokat. A brit sztár ügyvédei még távoltartási végzést is kértek a férj, Stephen Belafonte ellen, sőt a bíróság arra kötelezte a férfit, hogy azonnal hagyja el a közös családi otthonukat – írja a TMZ.

Mel B ugyanis retteg férjétől, aki elmondása szerint éveken át tartotta terrorban. Rendszeresen bántalmazta, csalta és titokban rögzített, házi szexvideókkal zsarolta. Az énekesnő állítólag már régóta szerette volna elhagyni, de Belafonte fenyegette, hogy tönkreteszi a karrierjét és a életét, ráadásul fegyvert is tartott otthon, így Mel B nem akart kockáztatni, már csak kislánya miatt sem. Most azonban végleg betelt a pohár, és megtette a szükséges lépéseket, mellette pedig kitálalt férje viselkedéséről.

Az énekesnő ezeket állítja:

  • 2012 júliusábanaz X-Faktor mentora volt, és emiatt készült egy felvétel róla és Usherről. A férje féltékenységből ököllel arcon ütötte úgy, hogy felszakadt a szája. Ezután azt kellett mondania, hogy a magassarkú cipőjében futva elesett, így szerezte a sérülését.
  • Egy hónappal később, a londoni olimpia záróceremóniája után ismét megütötte, majd arccal a padlóhoz szorította, ekkor a szőnyeg horzsolta fel az énekesnő arcát.
  • Később a férfi teherbe ejtette a dadusukat, és úgy tervezte, hogy mindannyian együtt fognak élni, végül az abortusz mellett határoztak.
  • 2014-ben Mel B az érzelmi és fizikai túlterheltség miatt egy egész üveg aspirint bevett, de amikor rájött, hogy butaságot csinált, és hívni akarta a mentőket, a férje bezárta a hálószobába, és azt kiabálta neki, hogy dögölj meg, te kurva.
  • Számos alkalommal kényszerítette szexuális aktusra, amelybe ismeretlen nőket is bevont, amikor pedig ellenkezni próbált, azzal fenyegette meg, hogy a titokban készített szexvideókat nyilvánosságra hozza róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik