Szórakozás

Zimány Linda próbál nem idegesítő fejhangon énekelni

A nagy duett a TV2 nagy esélye, hogy vasárnapoként leültesse a képernyő elé nézőket. A Sztárban sztár mellett A nagy duett a zászlóshajójuk, már a sokadik évad óta kapaszkodnak ebbe a két formátumba. Utóbbit kivételesen nem Majka, hanem Till Attila vezeti, és a lényege, hogy 12 énekes kap maga mellé egy amatőrt, akivel vagy bohocót csinálnak magukból, bevállalják, hogy nem profi produkció kell a közönségnek, hanem cirkusz. Vagy próbálnak abból élni, ami nincs, és nehéz dalokat még nehezebb hajlításokkal énekelnek ki jó hamisan. De szerencsére mindig akad egy Hajdú Péter és Schobert Norbert.

Az idei évadban Győrfi Pál vette át a szerepüket (egy adás erejéig), neki aztán se hangja, se ritmusérzéke. A Balatoni nyárnál kiderült.

A zsűri persze odavolt minden produkcióért, Győrfitől Zimány Lindáig. Tény, hogy Kasza Tibi, Szulák Andrea és Cooky nem pontozni, hanem poénkodni járnak ide, de ettől még nem világos, hogy mi értelme mindenkinek 9-10 pontot adni. Lehet, hogy csak egyszerűbb a nézőkre bízni mindent. A kieső Győrfiék például a maximális 30 pontot kapták.

Győrfi Pál és Fábián Juli. Fotó: TV2

Azt már nehéz lenne megmondani, hogy az ötödik évadig hány olyan amatőr fél volt, akinek azért jutott némi zenei tehetség, mindenestre egyre többek érkeznek hanggal az énekesek mellé. Simon Kornél, Stohl Luca és Ábel Anita még egy zenekart is alapíthatnának, nem lógnának ki a sorból.

De vissza a duettekhez: még jó, hogy léteznek Jollyk, akik megmentik az egészet. A csillogó, fodros szerelését nehéz lesz elfelejteni.

Mindenkit nem sorolnánk fel, a honlapon visszanézheti, hogy énekel Rapülőket (Túr dö flanc) Csipa Mádai Viviennel úgy, hogy egy árva szót se lehessen érteni a refrénen kívül. Voltak kifejezetten szórakoztató, vagy éppen színvonalas, élvezhető előadások. Janicsák Veca Simon Kornéllal működik, olyan fajta páros, akik így elsőre a döntőig mennek. Janicsák jól járt, mert valószínűleg Simon Kornél a vicces számokat is profin összehozza, és nem lepődnék meg, ha benn maradnának a végiéig.

De ez mind semmi, ezerszer inkább újra nézném Peller Károlyékat, akik Fergie-vel kezdtek. Az operetténekes Stohl Lucát kapta, és inkább Peller viszi a show-t. Az a jó benne, hogy a veretésből is Csárdáskirálynőt csinál. Igazából sose gondoltam volna, hogy lehet operettesen rappelni, aztán jött Peller Károly.

Stohl Luca és Peller Károly. Fotó: TV2

Danny Blue-éknál meg az a helyzet, hogy inkább Tolvai Reni a szerencsés, mint fordítva. Halál mindegy, mit énekelnek, ha a mentalista Danny Blue mentalistáskodik.

Kirakja a Rubik-kockát és átöltözteti Tolvai Renit egy pillanat alatt. Nem tudom, hogy csinálták, de kicsit érdekel.

A legtöbben viszont Zimány Lindát várhatták A nagy duettben, de hiába akarunk belekötni, nehéz. Maximum annyi, hogy a Maroon 5 fejhangja nem sikerült, de talán jobb is. Valahogy arra számítottam, hogy Zimány olyan lesz, mint Dukai Regina a Sztárban sztárban, sótlan, na. Ehhez képest meg kiderült, hogy van hangja, ritmusérzéke, ráadásul egész laza. Lehet, hogy Dukainak is elkélt volna egy Oláh Gergő.

A végén, de nem utolsó sorban Hódi Pamelát a.k.a. Berkinét sem hagynánk ki. De csak azért, mert láthatóan mindent megtett, hogy felvehesse azt a dresszt Jolly arany ingéhez. Megérdemli a képet. Arra azért ne fogadjon, hogy a negyedik körnél tovább jutnak.

Az első adásban Győrfi Pál és Fábián juli estek ki, de maradt még 11 pár. 

Hódi Pamela és Jolly. Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik