Szórakozás

Tahi Tóth László otthon van és egészségi állapotáról beszélt

A színész két hónapot töltött kórházban, túl van egy agyműtéten, így már egy hete otthon lábadozik.

Ez a két hónap, egy súlyos műtéttel, igen embert próbáló időszak volt mindkettőnk számára

– nyilatkozta a művész felesége, Kárászy Szilvia, miután hazavihette a férjét.

Most Tahi Tóth László maga is beszélt egészségi állapotáról. A Blikk telefonon érdeklődött hogyléte felől és kiderült, hogy egyre jobban van.

Gyógyultnak érzem magam. Boldog vagyok

– kezdte a színész, aki feleségével már bevásárolni is elment, amivel sokakat meglepett.

Jólesett az emberek szeretete, ahogy fogadtak, igen aranyosak voltak hozzánk. Rengeteg ismerőssel is összefutottam, sőt egy kolleganővel is, Szegedi Erikával, akivel az egészségemen túl a szakmáról is beszélgettünk. Nagy meglepetésemre a teniszpartneremmel és feleségével is találkoztam, akik annyira meglepődtek a látványomon, hogy már vitorlázni hívtak a Balatonra, de az még odébb van egy kicsit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik