Szórakozás

Változásokat vezetnek be az Oscaron az idei botrány miatt

Az idei, mindeddig példa nélküli, és valóban óriási baki után szigorítanak az Oscar-díj győzteseinek bejelentésére vonatkozó szabályokon – írja az elitedaily.com.

A hírek szerint a napokban összeült az Akadémia igazgatótanácsa, és úgy döntettek, nem szakítják meg az együttműködést a hibázó PwC céggel, de új protokollban egyeztek meg, ami szerint a borítékokat kezelő alkalmazottaknak ezentúl le kell adniuk a telefonjukat és minden elektronikus eszközt, mielőtt a kulisszák mögé mennek. De a gála ideje alatt egyébként is tilos lenne számukra a közösségi oldalakra való posztolás is.

Ezen kívül pedig jövőre egy harmadik embert is bevonnak a győztesek bejelentésének folyamatába. Ő az irányítószobából követi majd az eseményeket, és feladata lesz azonnal értesíteni a rendezőt, ha bármi rendellenes történik. Mindhárman előre ismerni fogják a győztesek névsorát is, és ezentúl kötelezően részt kell venniük a díjátadó próbáin is, de a színpadra kerülő borítékokat is szigorúan ellenőrzik majd ezután.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik