Szórakozás

Sokan elmentek, de Vidnyánszky fia a Vígszínházban folytatja

Egy hete derült ki, hogy Stohl András titokzatos felkérést kapott, amit nem tud összeegyeztetni a színházi szerepléssel, ezért egy időre megválik a Vígszínháztól. Most kiderült, hogy nem ő az egyetlen, aki úgy döntött: távozik az Eszenyi Enikő vezette társulatból. A színház 30-as, 40-es színészeinek zöme elhagyja a Víget. Úgy tudjuk, Járó Zsuzsa a Belvárosi Színházban folytatja, de lelép Herczeg Adrienn, Kovács D. Dániel és Péter Kata is. A 24.hu, úgy tudja, hogy többeknek nincs még ajánlata más színházaktól, ezért is szokatlan a döntésük.

Péter Kata Woody Allen Szentivánéji szexkomédia című vígjátéka próbáján a Vígszínházban
Fotó: MTI/Kallos Bea

Távozik még Kerekes József, aki hat éve tagja a társulatnak, Bata Éva, aki az RTL Mi kis falunk sorozatában is játszik, és otthagyja a színházat Lengyel Tamás is, aki nem csak az RTL-es sorozatban, de több Kálomista Gábor producelte MTVA-s sorozatban is játszik.

Lengyel Tamás Szvidrigajlov és Bata Éva Dunya szerepében a Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényéből készült színmű próbáján a Vígszínházban
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ennél azonban meglepőbb, hogy úgy tudjuk, otthagyja Eszenyit a színház gazdasági igazgatója is, akiről azt biztosan lehet tudni, hogy sem színházi, sem filmes produkciókban nem szokott szerepelni. Vagyis biztosan nem arról van szó, hogy a színházvezetés egyszerűen nem tud versenyezni a tévés produkciókkal. Csóti József a 24.hu-nak megerősítette a távozásáról szóló információt, de az okokról nem akart beszélni.

Ugyanakkor úgy értesültünk, hogy jön az új évadra fiatal színész a Vígbe: ifj. Vidnyánszky Attila szeptembertől itt folytatja pályafutását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik