Szórakozás

Ráfaragott a sofőr, aki véletlenül Szibéria legerősebb nőjével kekeckedett

24.hu
24.hu

2017. 03. 29. 10:56

Egy szokásos bunkó vita is lehetett volna, amikor egy férfi egy pláza parkolójában bevágott egy nő elé, csak a sofőr nem tudta, hogy kivel húzott ujjat – írja a Mirror.

De nem az lett, mert a női sofőr nem más volt, mint a 34 éves Okszána Koseleva, Oroszország egyik legerősebb nője. Szibéria büszkesége arról híresült el, hogy simán elhúz kamionokat, villamosokat, sőt akár helikoptert is. Hát elé sikerült egy bravúros kézifékes fordulással bevágnia a férfinak, akinek a barátja videón rögzítette az egész esetet. Igaz, azért vette az eseményt, hogy megörökítse a férfi csodálatos vezetéstechnikáját, de a felvétel azért lett káprázatos, mert

a nő egyszerűen fogta, kiszedte a sofőrt a kocsiból, felemelte, és berakta a saját csomagtartójába, majd kihajtott vele a parkolóból.

Koseleva később elmondta, nem akarta bántani a férfit, azonban az nekiállt vitatkozni vele, hiába magyarázta neki, hogy ez egy parkoló, ahol gyerekek bóklásznak, és életveszélyes, amit csinál. Úgyhogy végül úgy döntött, megmenti a többi embert a másokat veszélyeztető férfitől. 100 méterre a parkolótól végül kirakta a kocsijából.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Silhouette of stressed young women sitting under the tree.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.