Szórakozás

Borzasztó sok pénzért vették meg annak a tininek a szüzességét, aki az interneten árulta az ártatlanságát

24.hu
24.hu

2017. 03. 29. 15:50

Hatalmas és bonyodalmas sztori végére kerülhet pont azzal, ha Aleexandra Khefren elveszíti a szüzességét.

A fiatal lány azzal borzolta előbb a szülei, majd a közvélemény kedélyeit, hogy pénzért kezdte árulni a szüzességét, méghozzá hatalmas pénzért.

AlexandraKhefren azért döntött úgy, hogy elkezdi árulni a szüzességét, mert segíteni akart a szüleinek, hogy jobb körülmények között élhessenek. A lány magasra tette a licit alsó határát, több mint 850 ezer fontért, vagyis átszámítva majdnem 327 millió forintért adta volna magát. A szüleinek annyira nem tetszett az ötlet, hogy megfenyegették Alexandrát:

kitagadják a családból, ha ezen a módon veszíti el az ártatlanságát.

Aleexandra Khefren

Tavaly decemberben megírtuk, hogy egy német, escortlányok közvetítő ház szerint befutott egy rekordösszegű ajánlat, ami 1,7 millió fontról szólt. Ez az eredetileg követelt összeg több mint kétszerese. Egy ideig azt lehetett hinni, hogy miután a fiatal lány szülei kijelentették, kitagadják, ha megvalósítja a tervét, eláll majd az ötlettől.

A sztori kapcsán egy ideig nem voltak fejlemények, ám most újra jelentkezett Khefren, aki bejlentette:

Elkelt a szüzessége, amit végül egy üzletember vásárolt meg 2 millió fontért

A titokzatos vevőről csak annyit lehet tudni, hogy egy hong kongi üzletemberről van szó, aki már le is foglalta a hotelt, ahol el fogja venni a lány ártatlanságát. Khefren elárulta, hogy telefonon már beszélt a férfival. A lány elmondta, hogy inkább egy olyan embernek adja a szüzességét, aki fizet érte, minthogy egy olyan férfinak adja, aki előbb vagy utóbb úgyis elhagyja majd.

Metro

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. november 12.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felszólal a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusán a budapesti Hungexpón 2017. november 12-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.