Szórakozás

Legalább azt is megtudtuk, hogy Horváth Éva véresen eszi a steaket

Hétfő este indult A Konyhafőnök VIP. Megnéztük, kielemeztük.

Ahhoz képest, hogy A Konyhafőnök a Gordon Ramsay-féle Mesterszakácsra próbál hasonlítani, jól áll neki. Más a név, Ramsay sincs, de működik. Wossala Rozina, Fördős Zé és Sárközi Ákos hármasa egészen összecsiszolódott, jót tett a műsornak, hogy a második évad után szépen elköszöntek séf I-től, Bernáth Józseftől. Szerencsére az ő mű szigorát már nem kell végigszenvedni.

A negyedik évadon is túl vagyunk, mindig ugyanaz a verkli, hatos kezdő, minden nap egy kieső, három új csapat, akikből kikerülnek az elődöntő, majd a döntő versenyzői, ismétlődő feladatok. A hozzávalók változnak, de már nem fogunk izgalmunkban a szívünkhöz kapni, ha a séf összedob egy fine dining fogást, ami után leesik a kukták álla. Mindenki szájat tátva bámulja, hogyan csinálta a séf, és ő bezzeg ilyet nem tud. Aztán kiderül, hogy tényleg nem. Ettől függetlenül szórakoztató a formátum, akkor is, ha valaki nem szeret főzni, és csak cikizi a textúrázó zsűrit, és akkor is, ha valaki gyakorló hobbiszakács, és fennhangon tudja kioktatni a résztvevőket, hogy ezt, meg azt nagyon nem úgy kéne.

Az már csak a bónusz, ha celebes verziót is forgatnak, bár tegyük hozzá, hogy az első adást látva semmivel sem izgalmasabb, mint az eddigi évadok.

Mindenki csendben, remegő kézzel főz, aztán elmondja a riportszobában, mennyire jól esett, amikor megdicsérte a séf. Annyi a különbség, hogy most Sváby András szenved az édesburgonya golyókkal egy random séfjelölt helyett. Az csak a pláne, hogy újra hallhatjuk Sárközi séf hangját,

hogy még 5 perc, vagy hogy megmondja, ki mennyire játszott a színekkel és formákkal. A textúráról nem is beszélve. 

RTL Klub

Az VIP évadban nincs akkora tét. Egy versenyzőtől, aki egyébként az átlagosnál többet tud a főzésről, könnyebb számon kérni a kanapéról, hogy milyen bénán nyomja ki a szifonból a krumplipürét. Most meg az a furcsa, ahogy a műsor követette a bevett mintát, és két tálalás között egy stúdióban mondják fel a celebek, hogy mit hol szúrtak el.

Teljesen igaza volt Zének, jobban oda kell figyelnem. Nagyobb önfegyelmet kell gyakorolnom.

– mondta Peller Anna a püréjéről a sertésszűz alatt.

Kiderült az is, hogy Szabó Győző mennyire izgulós. Szinte látszott, hogy remeg a keze, amikor nem jutott ideje a tejfölkaviárjára. Ja, és fél a késektől, és ezért valami különös hámozási technikája van. Ő tudja, a krumplin nem maradt héj, szóval hajrá. Horváth Évától pedig megtudtuk, hogy

férfiasan szereti a steaket, jó véresen. 

De azt most nem ehet, terhes, nem javasolják a vért, úgyhogy Horváth Éva csak nézte a közepesen átsütött marhahúst.

RTL Klub

Továbbjutottak:

Sváby András

Peller Anna

Szabó Győző

Horváth Éva

Törőcsik Dániel

Kiesett:

Danics Dóra (zárójelben megjegyzem, hogy ő volt az egyetlen vega, bár lehet, hogy nem ez volt az egyetlen hátránya)

(Borítókép: Facebook / A Konyhafőnök)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik