Szórakozás

Betörők célpontja lett Demjén Ferenc

demjén ferenc (Array)
demjén ferenc (Array)

Októberben részeg betörő járt Demjén Ferenc a birtokán, és lopkodott az ott parkoló autókból.

“Ketten voltak, csak egyet kaptak el. Pitiáner senkiházi fickók. Az egyik visszapillantóról a rózsafűzért is leszedték. Tőlem egy bicskát vittek el, az egyik haveromtól viszont 15 ezer forintot, amit kifizettem neki. Ezt aligha fogom viszontlátni”

– mondta a Blikknek Demjén, akiről kiderült, hogy nem ez volt az első összetűzése betörőkkel.

“Amikor a ház még nem volt készen, és egy közeli tanyán laktunk a feleségemmel, a lakóházat teljesen feldúlták, amikor nem voltunk otthon. A padláson keresztül hatoltak be. Akkor is adódtak problémák, amikor romák laktak a szomszédságban. Először a láncfűrészem tűnt el a kamrából, ahová csak kisgyereket lehetett beszuszakolni a rácson keresztül, és ilyen forma kölykei itt akkor csak nekik voltak. Később a kutyámat mérgezték meg, és ekkor átmentem hozzájuk egy szőlőkaróval. Nem szívesen fenyegetőztem, de ha nem tettem volna, nem lenne respektem. Ezért is szoktam gyakorolni a lőtéren. Mellesleg, Kusturica-filmbe illő jelenet volt, mert az öregasszony elszólta magát, hogy biztos azért vagyok dühös rájuk, mert elvitték a láncfűrészt. Erre a többiek egyszerre kiáltottak rá, hogy kussoljon”

– tette hozzá a Kossuth-díjas zenész, aki ha tehetné, az országhatárt védő kerítést is nagyobbra építené.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik