Szórakozás

VV Reni annyira béna a konyhában, hogy belefájdul a fejünk

A Hagyjál főzni! idei évadában is több ismert figura mutatja be a főzőtudományát, amelyek általában elég hiányosak. Valkó Eszter és férje már próbára tetták magukat, de egy sor Való Világ szereplő is a konyhapult mellé áll. Pénteken például Aurelio és édesanyja próbálnak a tányérra tenni valami ehetőt, csütörtök este pedig a hetedik széria versenyzője, VV Reni alkot. Igaz, amit utóbbi művel a stúdióban, az még az őt instruáló nagynénjéből is nevető/sírógörcsöt vált ki.

  • Reni igazi analfabéta a konyhában, fogalma sincs arról, hogy mi mire való. Már az alapanyagoknál kiderül, hogy nagy a baj: Reni a csirkemájat látva tanácstalanul kérdi nagynénjét, hogy ez vajon csirke- vagy sertéscomb. Tanácstalansága pedig egyre csak fokozódik, amint nekilát a főzésnek.
  • “Hova rakjam a húst, amit összevágtam?” – kérdezi kétségbeesetten az egykori villalakó, mivel neki nem egyértelmű, hogy a zsiradékon párolódó hagymán van az összeaprított máj helye.
  • A kérdés tisztázása után boldogan dobálja rá a májat a hagymára, majd egy habverővel szakszerűen meg is keveri az egyveleget.
  • Mikor nagynénje rászól, hogy erre talán egy fakanál alkalmasabb lenne, Reni szófogadóan elszalad a polcokhoz és egy műanyag hablapáttal tér vissza nagy büszkén, hogy megtalálta a fakanalat.
  • A tálalást is sajátosan adja elő Reni: nokedliszaggatóval reszeli a sajtot az ételre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik