Szórakozás

Kiengedték a kórházból VV Leót

24.hu
24.hu

2017. 03. 23. 06:46

Hétfő este, az M7-es autópálya tárnoki szakaszánál súlyos baleset történt: egy kamion, egy kisbusz és egy személyautó ütközött. Mint kiderült, a Sláger TV feliratú mikrobuszban a Való Világ 3-ban megismert VV Leó, valamint három operatőr kollégája ült. A műsorvezető azt mondta, csoda, hogy túlélték, ám szerencsére már jobban van, hazaengedték a kórházból.

A tévés hálás a sorsnak, hogy életben maradtak. Bár még fáj a nyaka, és sokszor szédül, nem panaszkodik. Leo a Blikknek azt is elárulta, mi történt három operatőr kollégájával.

“Ákos karját műteni kellett, három órán át tartott az operáció. Ricsinek, ő ült az anyósülés mögött, a csigolyája sérült meg, valamint az üvegszilánkok szétvágták a fejét. Robinak pedig megsérült mind a két keze, a medencéje és eltört egy bordája”

– nyilatkozta a műsorvezető, akinek lelkiismeret-furdalása van, amiért csak magára gondolt a baleset után.

“Amikor a jármű megállt, azonnal kiszálltam és rohantam az út széléhez, nehogy még nagyobb bajom legyen.Lefeküdtem az aszfaltra, és csak néztem ki a fejemből. Abban a pillanatban lelkiismeret-furdalásom lett, hogy a kollégáimat otthagytam, meg sem néztem, hogy velük mi történt. Nem gondoltam a többiekre, csak magammal törődtem, ez a mai napig bánt.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. február 23.
Paczolay Péter leköszönő elnök az Alkotmánybíróság általa vezette teljes ülésén Budapesten, az Alkotmánybíróság székházában 2015. február 23-án. Paczolay Péter elnöki megbizatása 2015. február 24-én lejár, hivatalát utódja, Lenkovics Barnabás veszi át.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.