Szórakozás

Hajdú Péter újabb pert nyert Puzsér Róbert ellen

24.hu
24.hu

2017. 03. 22. 16:04

Korábban a témában:

A bíróság 2017. március 22-én meghozta az elsőfokú ítéletet, amivel akár véget is érhet a szarkupacozással indult persorozat – írja a Velvet.

A nem jogerős ítélet szerint ugyanis Puzsér Róbert 2013. január 24-én közzétett bejegyzésében megsértette Hajdú Péter becsületéhez fűződő személyiségi jogait. Puzsérnak most 15 napja van arra, hogy a Facebookon bocsánatot kérjen, emellett pedig még 250 ezer forintot is kell fizetnie Hajdúnak. De fellebbezhet is, és akkor másodfokon folytatódhat az ügy.

Hajdú Péter nemrégiben azt nyilatkozta, utólag már bánja, hogy perre ment Puzsérral, ami nem is csoda, mivel az ügy több mint négy éve tart; ez idő alatt pedig számtalanszor – polgári-, és büntető jogi perekben egyaránt – kellett megjelenniük a bíróságon: volt ügy, amiben azt állapították meg, nem történt bűncselekmény; volt, amit ejtettek; több esetben – mint legutóbb is – pedig elmarasztalták Puzsér Róbertet, aki többek közt pszichopatának és takonygerincűnek is titulálta már a tévést.

puzsér (puzsér róbert, )
Fotó: Pál Anna Viktória / 24.hu
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.