Szórakozás

Oszter Sándor felesége: Nem állítom, hogy a férjem mindig hű volt hozzám

Failoni Donatella szerint az alkalmi kapcsolatok annyit jelentettek, mintha párja egy fagylaltot nyalt volna el.

A hetvenéves Failoni Donatella zongoraművésznő a Borsnak adott interjúban mesélt a színésszel való házasságáról, és többek közt féltékenységről, félrelépésekről is. Oszter Sándor felesége azt rögtön leszögezte, nem volt könnyű az együtt töltött 40 év, de különleges kapcsolat van kettőjük között.

“Rengeteg mindenről egyformán gondolkodunk, a műveltségi szint nagyon fontos. Például, ha nincs Pesten, és reggel nyolckor felhív, elkezdünk irodalomról beszélgetni, festészetről, görög kultúráról. Csak úgy eszembe jut valami, és ő folytatja. Nagyon kivételes kapcsolatunk van. (…) Nem állítom, hogy mindig hű volt hozzám, sőt biztos, hogy nem. De soha nem árult el, és ez a lényeg. Ha bárki kicsit közelebb akart volna kerülni hozzá, azonnal vége lett a kalandnak. Azt nem. Átmeneti kapcsolat, semmi több. Körülbelül annyit jelentett, mintha elnyalt volna egy fagylaltot” – mondta el a művésznő, aki azt is elárulta, férje imádja az unokáját, ahogy a lányát is imádta; de semmi érzéke nem volt a neveléséhez, így még olyan is előfordult, hogy a pár percre rá bízott kicsi Alexandrát már vérző fejjel kapta vissza az édesanyja.

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik