Szórakozás

X-Faktor castingra hívták az Edda gitárosát

24.hu
24.hu

2017. 03. 14. 16:59

Újra fel akarták fedezni az X-Faktor szerkesztői Alapi Istvánt, Magyarország egyik legismertebb rockgitárosát, az Edda gitárosát.

Az Index által kiszúrt szürreális történet szerint Alapit szereplőválogatóra hívták a toborzók, ám a zenész természetesen nem élt a lehetőséggel.

Ezt írta a Facebookra Alapi István a történtekről:

“Alíz Csodaországból.

Furcsa világ ez! Ma beszéltem telefonon Alízzal Csodaországból, pontosítsunk, az RTL Klubról van szó. Eredetileg a Front zenekar dobosát, Fekete Sanyi barátomat találta meg valahogy telefonon, azzal, hogy látta a videóinkat a Youtube-on, nagyon tetszik neki és egy, a mostanában újra induló X-Faktor műsorban való esetleges közreműködésünkről lenne szó, esetleg Berki Tamással közösen, ahogy ez a Youtube-on is látható, hallható.

Nekem azonnal kicsit gyanús lett a dolog, és mondtam Sanyinak, majd én visszahívom Alízt és kikérdezem, miről is lenne szó pontosan! A vonal másik végén egy, a hangjából ítélve, huszonéves fiatal hölgy jelentkezett. Bemutatkoztam szépen, ahogy ez illik, elmondtam, hogy Alapi István vagyok, ‘mellesleg’ az Edda Művek gitárosa, egyébként a Front Zenekar tagja és korábbi hívására reagálva érdeklődnék, hogy pontosan miről is lenne szó.

Ó, nagyon jó, hogy hívtál, mondta, azt kellene csinálnunk, hogy bejönnétek egy szerkesztőségi meghallgatásra, ahol egy bizottság eldöntené, hogy vagytok e azon a szinten, hogy bemutatkozási lehetőséget kapjatok, mint új tehetségek a műsorban.

Erre én: …’Kedves Alíz! Ugye nem gondolod komolyan, hogy a 30 éves szakmai múltammal, több száz albummal a hátam mögött, amin közreműködtem itthon és külföldön, magammal rángatva a magyar jazzéneklés élő ikonját, Berki Tamást, bemegyek az RTL-be néhány huszonéves hülyegyerek elé próbajátékra!?…’. Mire ő : ‘Ja, én ilyen mélységekig nem ástam magam bele a dologba, az én dolgom csak az, hogy új tehetségeket találjak a műsorba. …Szóval akkor nem érdekel titeket a dolog?’

Mire én: ‘Kedves Alíz, itt fejezzük be ezt a beszélgetést!'”

Frissítés: Az RTL Klub kommentben válaszolt, és az érintett elnézését kérte.

Kedves István! Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Aliz nem szeretett volna megsérteni. Azon vagyunk, hogy a fiatalok is tudják és ismerjék azokat a zenészlegendákat, akiket a műsor idősebb készítői ismernek és nagyon is tisztelnek. Elnézést kérünk a keveredésért, a fiatalok néha még kicsit kapkodnak, de azon vagyunk, hogy higgadtságra és alaposságra tanítsuk őket.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.