Szórakozás

Szeleburdi kutyus lopta el a showt a rangos versenyen

24.hu
24.hu

2017. 03. 13. 13:15

Díjat talán soha sem fog hazavinni, de az kétségtelen, hogy Olly, a kis Jack Russel terrier volt a legnagyobb sztár világ egyik legrangosabb kutyakiállításán, a vasárnap zárult, birminghami Cruftson. A kutyus az akadályversenyben indult, de annyira túlizgulta a nyilvános szereplést, hogy már az elején rossz irányba indult el.

Aztán levert egy akadályt, kétszer is félbehagyta a szlalomot, majd a körülményeket teljesen figyelmen kívül hagyva őrült, önfeledt rohangálásba kezdett a pályán. Tényleg sokkal szórakoztatóbb őt nézni, mint egy hideg profi kimért produkcióját.

Olly nem csak az önfeledtsége miatt különleges. A gazdája, Karen Parker a Blue Cross állatvédő alapítványtól fogadta őt örökbe. A kutyust hathetesen, egy kosárban tették ki az utcára, onnan került a szervezet menhelyére.

Karen azt mondja, a most ötéves Olly mindig vicces személyiség volt. Egyszer például elszökött otthonról, és egészen a gazdi barátainak házához ment, ahol éppen festettek. A kutyus ellopott egy ecsetet, teljesen összefestékezett mindent maga körül, és természetesen saját magát is, miközben látszott, hogy semmi más nem érdekli azon kívül, hogy remekül szórakozik.

(via Telegraph, Crufts)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Akasztó, 1999. augusztus 2.
Stadler József akasztói vállalkozó áll stadionja gyepén szabadlábra helyezése után. A vállalkozó szabadulása óta üzleti ügyeinek újraindításával és a stadion gazdaságos működtetési feltételeinek megteremtésével tölti az idejét.
MTI Fotó: Újvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.