Szórakozás

Demjén Ferenc úgy érzi, meglopták: ennyi a nyugdíja

A 131 ezer forintos magyarországi férfiátlagnyugdíj felét sem éri el a Kossuth-díjas művész, Demjén Ferenc juttatásának összege.

“Havonta 48 500 forint nyugdíjat kapok. Hát, mit mondjak? Nagyon beosztom”

– mondta a Blikknek Demjén Rózsi, aki hozzátette: nem maga miatt aggódik, amikor hihetetlenül alacsony nyugdíjára gondol.

“Én ma is dolgozom, anyagi háttérrel is rendelkezem, de mindig, amikor az utalást a számlámon meglátom, azokra a korombeliekre gondolok, akik hasonlóan jártak, és most szociális juttatásokra szorulnak, hogy ebből a pénzből valahogy, nagyon szegényesen megéljenek. Nagyon bánt, hogy azok, akik egykor az életüket tették fel arra, hogy másoknak a muzsikálással örömet szerezzenek, ma nyomorognak”

– fűzte hozzá Demjén, aki több mint 40 éven át fizette a járulékokat. A zenész úgy véli, azért ilyen alacsony a nyugdíja, mert az egykori Országos Rendező Irodánál lenyúlták a zenésznyugdíjakat, nem fizették be a járulékokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik