Szórakozás

Ördög Nóra: Azért váltam el, mert rám talált a szerelem

Kollégáját, Ördög Nórát látta vendégül Friderikusz Sándor az "ottalvós" műsorának promójában, amit annak idején a TV2-n adtak le, most pedig a SuperTV2-n láthatnak a nézők.

A beszélgetésekből kiderül, hogy bár Ördög Nóra már hét éve együtt volt (ebből az utolsó két hónap házasság volt) Rubin Kristóffal, amikor először meglátta Nánási Pált egy értekezleten, rögtön beleszeretett. Ezután egyre többször találkoztak és mivel egyébként is voltak gondok a házasságával, úgy döntött, lezárja azt és a fotós mellett kezd új életet.

Kiderült, két hónapos hossza ellenére sem tartja hibának azt, hogy feleségül ment Rubin Kristófhoz. Ha nem lépte volna meg, később azon rágódott volna, hogy mi lett volna, ha megadja azt az esélyt a kapcsolatnak.

Szerinte azért is jöttek ki olyan jól Nánásival, mert mindketten hasonló helyzetből érkeztek: a fotós ugyanis egy tízéves házasságon volt túl.

A mi kapcsolatunk egyébként nagyon megbeszélős-kibeszélős és ez olyan felszabadító

– mondta Ördög.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik