Szórakozás

Amal Clooney hasa sok mindenkit kiborít

Január elején már arról lehetett hallani, hogy George Clooney-nak ikrei születnek, majd nem sokkal később a The Talk című műsornak meg is erősítették hírt. Amal Clooney júniusra várja az ikreket, de az ENSZ-en tartott beszéde alatt már valamennyire ki lehetett venni a hasát. A nőnapi felszólalásában az Iszlám Állam elleni harcról és népirtásról beszélt, hangsúlyozta, hogy semmi sem történt azóta, hogy 6 hónapja a terrorszervezet áldozatai mellett állt ki.

Az áldozatok igazságszolgáltatást akarnak. De ezt elfelejthetjük, amíg engedjük, hogy megsemmisüljenek a bizonyítékok, amíg a tömegsírokat nem őrizzük, amíg az egészségügyi bizonyítékok elvesznek, amíg a tanúk nem beszélhetnek.

(a teljes szöveget itt tudja elolvasni)

Az esemény már csak azért is volt érdekes, mert először lehetett látni Clooney-t terhesen. 

Sokan viszont felháborodtak, hogy ez az első, ami feltűnik az embereknek az ügyvéd beszéde helyett. Többen osztották meg Twitteren a Time posztját, hogy Clooney-val kapcsolatban nemcsak a terhessége a lényeg.

Komolyan? Az ENSZ-ben a népirtásról beszélt, nem a terheshasát mutatta meg. Szedjétek össze magatokat!

– írta valaki a Twitteren.

Ez minden, amit egy intelligens nőről mondani tudtok, aki a világban zajló kegyetlenségekről beszélt?

– ez pedig egy másik tweet.

Ki is az az Amal Clooney?

Clooney Bejrútban született, de két éves volt, amikor a családjával Londonba költöztek. Kezdettől fogva ügyvédnek készült, először az Oxfordon, később a New Yorki-i Egyetemen tanult, emberjogi ügyekre szakosodott. Többek között védte a volt ukrán miniszterelnököt, Julija Timosenkót és a WikiLeaks egyik alapítóját, Julian Assange-t is.

Többször szólalt fel az ENSZ-ben, és a háborús övezetek női áldozatait képviseli.

A világ akkor ismerte meg a nevét, amikor 2014-ben egy hatalmas velencei esküvőn házasodott össze George Clooney-val. Azóta sokszor lehetett olyasmit olvasni, hogy Amal Clooney teherbe esett, de mindig kiderült, hogy kamu az egész. Végül az esküvő után majd két és fél évvel erősítették meg, hogy gyereket várnak, ráadásul ikreket. Júniusban születnek meg a pár gyerekei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik