Szórakozás

5 híres könyvjelenet bosszúpornótól orgiáig, amit a filmesek nem mertek bevállalni

Oké, hogy Hollywood imád sikerkönyvek hype-ján lovagolni, de azért a szaftosabb jelenetek rendre kimaradnak.

E. L. James: A szürke ötven árnyalata

A hírhedt tamponos jelenet, naná. Induljunk ki abból a nem elhanyagolható tényből, hogy az egész Ötvenárnyalat-trilógia úgy indult, hogy egy otthonülő családanya két muffinsütés között Alkonyat-fanfictiont kezdett írni – olyan is lett, de ebbe ne menjünk bele. Így aztán az ne lepjen meg senkit, hogy az első kötetben mindjárt akad is egy jelenet, melyben a szex és a vér kapcsolódik össze, vámpírok, szoftpornó, értjük, innen már tényleg csak egy lépés eljutni a menstruáció közbeni szexig – ami alapesetben is erősen tabu, pláne mozivásznon. Így aztán nem csoda, hogy kimaradt a filmből a könyv legbevállalósabb jelenete.

Miről is beszélek? Nos, a könyv huszonharmadik fejezetében történik az eset, amikor Mr. Grey-n olyannyira elhatalmasodik a (birtoklási) vágy, hogy szegény Anastasia tamponjára is féltékeny lesz.

– Mikor kezdődött a menzeszed, Anastasia?
– Ööö, tegnap.
– Jó.

Nagyjából ez a párbeszéd zajlik le egy fürdőszobában, majd Christian különösebb egyeztetés nélkül Ana lába közé nyúl, eltávolítja a tampont helyéről, hogy aztán értelemszerűen saját hímtagját rakja a helyére, és veszélyeztetve némi szanitermunkát a mosdókagylónak támaszkodva tegye magáévá a leányt. Nem mennék bele annak fejtegetésébe, hogy a vér alkalmas-e síkosítónak, esetleg hogy nem lett volna esetleg ildomos Mr. Grey-nek egyeztetnie a szándékait – minthogy az egész történet az elnyomó kapcsolatok mintapéldája, lamentáltunk már ezen eleget. A vérgőzös jelenet mindenesetre a filmbe nem került bele, bár azt gondolom, megvoltunk nélküle. (A film nélkül is meglettünk volna, de hát ezt nem kérdezte senki.)

Volt fürdőszobajelenet, csak a tampon maradt ki.

Stephen King: AZ

Jó ideje kitapasztaltuk, hogy a mi olvasóink között az átlagosnál magasabb arányban fordulnak elő horror-rajongók, így Stephen King munkásságával is feltételezhetően többen képben vannak a tisztelt publikumból. De vajon ez csak a filmadaptációkra igaz, vagy a könyvekre is? Ha utóbbi a helyzet, akkor alighanem megvan az a sztori, ami az egyik legparább King-kötetben, az AZ-ban esett meg – és szintén nem került filmre. Nemhogy 18 év felett, de igazából semmilyen korban nem épp a lélek fejlődését szolgálja ugyanis egy olyan kép, melyben prepubertás gyerekek orgiája történik.

Igyekszem finoman fogalmazni a történet leírásánál, bár a mai híreken edződött embernek lehet, hogy meg sem kottyan, ha arról hall, hogy kisgyerekek kezdenek beteges csoportszexbe. A sztoriban ugyebár egy csapat tizenkét éves fiú és egy tizenegy éves kislány vonul harcba a környéket rettegésben tartó horrorbohóc ellen, majd az események „csúcspontján” egy sötét csatornában egymásnak esnek, a kislány indítványozására a teljes csapat kisfiú végigmegy rajta, miközben nyilvánvalóan nem tudják, mit csinálnak, még a szókincsük is hiányzik. Hogy mindezek mögött mi a dramaturgiai indok, azt nem árulnám el, hátha valaki ezek után is elolvasná a kötetet. Bár a filmeseknek számos nehéz döntést meg kellett hozniuk a regény filmre vitelénél, kétségtelenül ez volt az a szcéna, amit különösebb szívfájdalom nélkül kihagytak. Pláne, hogy a szerző is komoly bajba kerülhetett volna miatta: a több oldalon keresztül tartó orgiajelenet gyermekpornográfia, amit még a művészi szabadságra hivatkozva is nehéz megmagyarázni.

5 híres könyvjelenet bosszúpornótól orgiáig, amit a filmesek nem mertek bevállalni 2

Mark Millar – John Romita Jr.: Kick-Ass

Míg a Kick-Ass filmeket erősen a komédiára hegyezték ki, addig az alapjukat adó képregényekben a bűnözés és az erőszak egyáltalán nem humor tárgya, ellenkezőleg, elég komoly hangnemben ábrázolják ezeket. Vagy éppen sokkolóan. Mint például azt a jelenetet, amelyben Motherfucker és bandája brutál ámokfutásba kezd, több száz ártatlan embert lemészárol, köztük nem kevés rendőrt – és az akció részeként csoportos nemi erőszakot követnek el Kick-Ass szerelmén.

Hogy mi lett mindebből a vásznon? A halálos áldozatok számát erősen csökkentették, és az erőszakot komikusra vették, egyebek mellett két rendőr életét egy fűnyíró veszi el. De a legnagyobb változtatás mégis az említett nemerőszak-jelenetben történik, ami a filmen egy kínos impotencia-viccé alakult: Motherfucker ugyan elkezdi levenni a nadrágját, ám nem áll fel neki, így – hogy azért a szokásos nőalázás meglegyen, megvereti a csicskásaival a lányt.

James Jones: Az őrület határán

James Jones önéletrajzi ihletésű második világháborús drámája Terrence Malick filmadaptációjában sem épp a legvidámabb darab, de a könyveredetiben még a filmnél is húsbavágóbb képeket kapunk a harcok poklából – és némi bajtársias élvezetből is. Ráadásul mindkét témát meglehetős részletességgel tárja fel a könyv. A filmben Adrien Brody és Nick Stahl alakítja azt a két katonát, akik a könyvben egy éjjel maguk maradnak a sátrukban, és minthogy a harcok nem állnak túl rózsásan, egyikük felajánlja, mi lenne, ha esetleg eljátszanának egymással orálisan, ahogy fogalmaz

Kisegítjük egymást?

Egyik pasi sem meleg, ez egyértelműen elhangzik, ám, minthogy az sem biztos, hogy megélik-e a reggelt, nem meglepő, hogy eszükbe jut, hogy egy jóleső happy finish-sel fejezzék be árnyékvilágbeli napjaikat. Az efféle kezdeményezések ugyan óriási tabunak számítanak – akkoriban egyenesen illegális volt nyilvánosan szót ejteni a lövészárkok homo-erotikájáról – ám a helyzet az, hogy sokkal gyakrabban megtörténtek, mint hinnéd. Nem kell ezen csodálkozni, zárj össze életerős fiatal férfiakat nőtársaságtól és az élet örömeitől távol, esetleg életveszélyben – előbb-utóbb kardozás lesz a vége, ha érted, mire gondolok. (Lásd magyar börtönhelyzet). Így aztán a regénybeli jelenet egyáltalán nem mondható botrányosnak – a filmből nemes egyszerűséggel kockázatkerülésből maradt ki.

George R. R. Martin: Kardok vihara

Azt hitted, a Trónok harca sorozat bevállalós? De cuki vagy – olvastad a könyvet? Ott bizonyos fejezetek gyakorlatilag pornószámba mennek, minden túlzás nélkül. Martin, ez a vén perverz kecske, különösen vonzódik a leszbikus jelenetekhez, így két királynőesélyes főhősnek is jutott ilyen. A kedvenced alighanem az lett volna, amelyben Daenerys egy magányos éjszakáján, már Khal Drogo halála után magához nyúl, ám kedvenc bébisárkánya, a férjéről elnevezett Drogon az akció hangjainak hallatán felébred szendergéséből és felrikolt, ezzel felébresztve Irrit, Dany szolgálólányát. Aki, hűséges szolga lévén egyből odapenderül gazdasszonyához, és segítő kezet nyújt a kielégüléséhez – először, de nem utoljára. Na most képzeld el ezt mozgóképen: sátor, lobogó tűz fényében szendergő sárkányok, egy ezüsthajú, világszép királynő, és kreol bőrű szolgálóleánya… Kovi sem álmodhatna szexisebbet.

Hasonló preferenciák mentén, ám meglehetősen különböző hangvételben Cerseinek is megvolt a maga hús-vér szexuális segédeszköze. A sorozatban nem szerepel Taena Merryweather alakja, a könyvben azonban egy ideig Cersei „bizalmas” „jó” „barátja” a nő, már amit Cersei ért ezen szavak alatt. Merryweather asszonyság sötét hajú-szemű teremtés, és amellett, hogy segíti Cersei szarkeverését, az ágyába is belekeveredik: Cersei rajta éli ki elfojtott bosszúvágyát erőszakos, örömtelen kézimunka formájában, legalábbis ami Cerseit illeti. A könyv ugyanis kiemeli, hogy ezek az együttlétek Taenának nagyon is sok kéjt hoztak, míg Cersei inkább a dühét élte ki a nőn, egyebek mellett arról fantáziálva, hogy a nőbe hatoló ujjai egy vadkan agyara, amivel kettéhasítja Taena testét… Vidám. De min lepődünk meg? Cersei fejében a jó szex csak saját testvérével elkövetve értelmezhető, ugyebár. Mindenesetre rejtély, miért maradt ki a jelenet, ha Cersei bosszúvágyát megérte egy vagyonokba kerülő szégyenmenettel demonstrálni, akkor egy ilyen bosszúpornó már meg sem kottyant volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik