Szórakozás

Fejős Éva megmutatta tündéri kislányát

Nagyot fordult a világ pár héttel ezelőtt Fejős Évával és párjával; közel húsz év együttlét után megszületett ugyanis első gyermekük, Linda Zsófi. Az írónő nemcsak az elmúlt hónapok örömeiről mesélt a Story Extrának, de a következő riportból azt is megtudhatják, hogy miért sajnálja, hogy kislánya születésével lezárult egy korszak az életében.

Élete egyik legszebb élményében lehetett ugyanis része Fejős Évának, mikor 49 éves korában megszületett elképesztően cuki kislánya. Az írónő egyre inkább otthon érzi magát az anyaszerepben, és egyáltalán nem borította fel életét a baba érkezése. Azt azonban picit sajnálja, hogy véget ért egy gyönyörű időszak az életében.

“A várakozás az megvolt. Az egy nagyon jó időszak volt, mert nekem semmilyen panaszom nem volt. Tehát igazi terhességi panaszaim nem voltak. Ezért én ezt nagyon élveztem, úgyhogy az a része, amikor a gyerek már megszületett és tényleg egy pillanat alatt egy óriási változás volt. Ugye testi, lelki változást. De gyakorlatilag abban a másodpercben, ahogy ő már világra jött, akkor volt bennem egy ilyen szomorúság is, mert elmúlt egy tök jó korszak. De közben meg ott volt a nagy eufória, meg öröm, hogy már láthattam őt” – mesélte Fejős Éva, aki elárulta, nem szeretné, ha régi életéről teljesen le kellene mondania anyaként, ezért igyekszik saját magára és párjára is elég időt szánni. Az első napokban ez szinte kizárt volt, hiszen kislánya minden figyelmét lekötötte. Ám az elmúlt hetekben az írónőnek többször is volt alkalma arra, hogy kiszakadjon kicsit az anyaszerepből.

“Nekem azért az fontos, hogy egyrészt jól érezzem magam, tehát hogy én is tudjak töltődni. El tudjak menni mondjuk, vásárolni. De nem olyan nagy töltődés, mert ugye a fridzsidert töltöm vele, de mindegy. Szóval erre is szükség van, hogy kilépni otthonról, elmenni futni, elmenni fodrászhoz. Tehát, hogy azt érezzem, hogy azért az életem ugyanúgy folytatódik” – mondta el az írónő, aki hozzátette, egyáltalán nem tervezi, hogy otthonülős anyuka lesz, és már alig várja, hogy Linda Zsófit mindenhova magával vihesse.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik