Szórakozás

Utolsó kéréséről beszélt Szilágyi István

Szilágyi István az elmúlt ötven évben számtalan filmben és színházi produkcióban játszott, ma azonban súlyos beteg, dolgozni is alig tud. Mint megírtuk, a színész jelenleg nyomorban él Budapest egyik külső kerületében.

Az ország Lópici Gáspárja nem szeret panaszkodni, de még kérni sem, ám egyetlen nagy vágya mégis van: szeretne visszatérni a színpadra.

“Az az igazság, hogy eléggé benne vagyok már a korban, ennyi idősen lehet, hogy már nem is kéne játszanom. Rá­adásul most nem is tudnék színpadra állni, mert trombózis van a lábamban, az orvos pedig azt mondta, hogy pihentetnem kell. Szedem a gyógyszereket, de egyértelmű, ha meggyógyulok, akkor vissza akarok állni dolgozni a színházba. Na persze most nincs szerződésem Győrben, de színész vagyok, engem a játék éltet, utolsó kérésem, hogy ismét színpadon állhassak”

– mondta a Blikknek Szilágyi István, aki hozzátette: nem akarta sajnáltatni magát az elmúlt napokban megjelent cikkekkel.

“Szerencsére nagyon sok felajánlást kaptunk a lapokban megjelent cikkeknek köszönhetően, de majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Annak örülünk, hogy már itt van a jó idő, és nem kell fűteni, pedig fát is ígértek. Minden segítséget szívesen veszünk, de nem kérünk. Ha jó szívvel adnak, akkor annak nagyom örülünk. Én nem akartam sajnáltatni magamat, csak az igazat mondtam el.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik