Szórakozás

Schobert Norbi harcolni kezd az ellen, hogy ne tömjék butaságokkal az emberek agyát a netes firkálmányok

A cím elég sok mindent el is árul a Mokka ma reggeli riportjáról, amiben az a fitneszguru, aki korábban a C-vitamin rákmegelőző hatásáról, vagy a cukor és a kokain hasonló “vegyjeléről” értekezett, most az interneten terjedő, főként egészséges életmóddal kapcsolatos tévhitek ellen kíván fellépni – ráadásul mindezt társadalmi munkában teszi!

A stúdióban egyébként az is kiderült, a telefonon bejelentkező Professzor Dr. Csapó János, az MTA doktora – aki egyébként korábban gyakran vitázott is már az Update atyjának kijelentéseivel – nemesnek tartja Schobert Norbi szándékát, hogy egészségre nevelje a lakosságot, de szerinte ott csúsznak félre a dolgok, hogy sokszor rosszul magyaráz, illetve nincs eléggé alátámasztva tudományosan, amit mond. Ebben azonban ő hajlandó segíteni neki, de legalábbis “megpróbálja nyesegetni a vadhajtásokat”.

Schobert Norbi természetesen nagyon hálás a támogatásért; azt mondja, szó nélkül elfogad mindent, amit az élelmiszertudomány egyik legnagyobb szaktekintélye mond neki. Így aztán Facebook-oldalán már látható is közös videósorozatuk, ahol olyan témákat boncolgatnak, minthogy hizlal-e a zsír, vagy káros-e az emberi szervezetre a tej.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik