Szórakozás

Rosszabb dolog történt a pizzával, még az ananásznál is

A pizza a legjobb étel a világon. Ezt nem csak úgy, minden alap nélkül állítjuk, hanem tudományos tényekre alapozva. Ahogy korábban írtuk, egy kutatás bebizonyította, hogy az ételek közül a pizza a leginkább addiktív, egy másik pedig azt, hogy ez nem véletlen. Egy kutatócsoport kitartó munkával megállapította, hogy a pizzát imádatának evolúciós magyarázata van: az édes, savanyú, keserű, sós, valamint a mostanában közkinccsé vált „umami” íz mellett, a szervezetünk képes egy hatodik, különleges ízt is érzékelni, amikor olyan, szénhidrátokban dús ételeket fogyasztunk, mint a pizza.

És azt említettük már, hogy a pizza a fogyásban is segíthet?

Szóval a pizza jóval több, mint egy étel, a pizza vallás, filozófia, a pizza maga az élet. Nem csoda, hogy óriási indulatokat képes gerjeszteni, ha történik körülötte valami. A világ még nem tette túl magát a „nagy ananászháborún” legújabb fellángolásán, máris itt a „tej-gate”.

A „nagy ananászháború” már 1962, az ananászos Hawaii pizza feltalálása óta dúl, csak néha elcsendesedik, de csak azért, hogy minden addiginál hevesebb formájában térjen vissza. A Hawaii pizzát egyébként egy Sam Panopoulous nevű étteremtulajdonos találta fel, a kanadai Torontóban. Azzal, hogy ananászt használt pizzafeltétként, két táborra bontotta az emberiséget.

Vannak azok, akik ezt undorítónak tartják, meg vannak, akik kifejezetten szeretik. Az ember vagy ide tartozik, vagy oda, de az biztos, hogy képtelen elfogadni a másik oldalhoz tartozók álláspontját.

Rosszabb dolog történt a pizzával, még az ananásznál is 2

A tavalyi év végén a vita ismét fellángolt az interneten. Idővel olyan méreteket öltött a harc, hogy február végén, Gudni Thorlacius Johannesson izlandi elnök kijelentette, hogy személy szerint úgy gondolja, az országban be kellene tiltani az ananászos pizzát. Természetesen csak viccelt, de az ananászpárti, és az ananászellenes táborból is sokan komolyan vették.

Nemrég történt, hogy egy amerikai nő ananászos pizzát rendelt, de a dobozban egy ananászmentes pizza, és üzenet várta a szakácstól: „Nem tudtam rávenni magam, hogy ananászt rakjak rá. Undorító. Bocsánat.” Az üzenet mellett pedig ott volt egy ötdolláros: valószínűleg hiányzó feltét ára.

Na és, amikor azt hittük, hogy a „nagy ananászháborúnál” rosszabb dolog nem történhet a pizzával, akkor jött egy húszéves amerikai diák, és

TEJBE TUNKOLTA A PIZZÁT!

Micsoda barbarizmus! A Mashable kapásból három érvvel indokolta, miért borzalmas ez az ötlet.

Egyrészt, a pizza nem süti.

Másrészt, mivel a pizzán amúgy is van szósz, vagyis nem száraz, nem igényel további nedvesítést (maximum egyéb szószokkal lehet feldobni, például ketchuppal, majonézzel, tejföllel stb.).

Harmadrészt, hogy fog kinézni az a tej néhány mártogatás után?

A diák elkövette azt hibát, hogy feltöltött egy tejbemártogatós képet a Twitterre. Óriási indulathullámot szabadított magára. Pedig a pizzáján nem is volt ananász.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik