Szórakozás

“Ő már nem az a srác volt” – Az elhunyt Mohamanről Cory, a Happy Gang tagja beszélt

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a ’90-es évek sikeres popegyüttesének, a Happy Gangnak alapító tagja, Meggyes Roland “Mohaman” 45 éves korában szívelégtelenségben elhunyt a hétvégén; azóta több hazai híresség a közösségi oldalakon emlékezett meg róla.

Többek közt zenésztársa, Paréj Zoltán “Cory”is, aki a Mokkában telefonon azt is elmondta, mikor a zenekar pár éve újraalakult, ismét felvette Mohamannal a kapcsolatot, de ahogy fogalmazott, “érezte, hogy valami nagyon kritikus dolog történhetett vele, és ő már nem az a srác, akivel 2000-ben békében elváltak egymástól”.

Csupaszív”

– ezzel a szóval jellemezte végül az alábbi videóban Cory elhunyt egykori kollégáját és barátját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik