Szórakozás

A digitális kor hat betegsége, ami önt is érintheti

Függőségek és félelmek – ezeket is hozta a XXI. század.

A kiberchondria

A hipochondria újabb lépcsőfoka, a kiberchondria a vélt vagy valós tüneteinket észlelve az internethez való fordulást jelenti – így történhet meg például, hogy néhány, sokszor félrevezető, vagy egymásnak ellentmondó információkat tartalmazó oldalon átrágva magunkat már egy kellemetlen szárazköhögésről is azt hisszük, hogy tüdőrák.

A technoferencia

A digitális eszközöktől való függés sok esetben az emberi kapcsolatok – így például a párkapcsolatok – rovására mehet, sőt, egy 2015-ös felmérés szerint sokszor az is megeshet, hogy az esti szexet is telefonnyomkodással helyettesítjük.

 A nomofóbia

Aggódtál már amiatt, hogy néhány percre, órára, vagy napra elválasztanak a telefonodtól, vagy táblagépedtől, sőt, esetleg elveszted azt?

Akkor van egy jó és egy rossz hírünk: a jó az, hogy nem vagy egyedül, hiszen egy brit felmérés során az emberek 73 százaléka bevallotta, hogy megijed, ha hirtelen nem tudja, hová tették a telefonját, további 14 százalék pedig rettenetesen kétségbeesik.

A kiberfóbia

A számítógépektől való félelem még most, 2017-ben is jelen van, annak ellenére, hogy nélkülük ma már elképzelhetetlen lenne egy átlagos élet, vagy egy munkanap.

A retterofóbia

Legalább ötször visszaolvassa a mondatot, amit leírt, félve, hogy akár egyetlen betűt is felcserélt, vagy félregépelt? Nem mondanánk, hogy mi nem vagyunk így ezzel, bár jól tudjuk, hogy az érthetőséghez

eyegüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó bteű a hlyéen lygeen, midnen más tlejseen mendigy.

A fantomcsörgés

Érezted már úgy, hogy a zsebedben elkezdett rezegni a telefon, odanyúlva viszont meggyőződtél róla, hogy tévedsz, sőt, a telefon néhány méterre fekszik tőled az asztalon? A fejünkben már telefonrezgéssel azonosított érzést valójában csak a ruhák egymáshoz, vagy a testhez dörzsölődése okozza.

Fotók: m01229, Esther Vargas, ScaarAT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik